Mondhatni, az egész modern SETI 1959-ben kezdődött, amikor nem két társadalomtudós (de még csak nem is csillagász), hanem két fizikus: Giuseppe Cocconi és Philip Morrison cikket írt az idegen civilizációk által kisugárzott rádiójelek utáni kutatásról a Nautre-be. A történészeket utánozva, akik számára alapvető fontosságú az eredeti források tanulmányozása, most azt fogjuk körül járni, hogy milyen – adott esetben ki nem mondott – előfeltételezésekre és megfontolásokra épült az egész. Az eredmény minden bizonnyal elgondolkodtató lesz.

a kép forrása: http://www.pbs.org/newshour/updates/7-times-aliens-explained-science/

A szerzőpáros azzal indít, hogy egyelőre nincs megbízható elméletünk
„(1) a bolygókeletkezés valószínűségére;
(2) az élet eredetére;
(3) azon társadalmak evolúciójáról, melyek fejlett tudománnyal rendelkeznek”. Persze ma is ugyanez a helyzet, ez idáig rendben is van.
Csak éppen az egész SETI kiindulási pontjának tekintett cikk azzal folyattódik, hogy „az elméletek hiányában a saját környezetünk [példája] azt sugallja, hogy a csillagoknak… milliárd éves élettartamuk alatt lehetnek bolygóik, és a bolygók ezen kicsiny halmazából kettő (a Föld meg nagy valószínűséggel a Mars) életet hordoz, és az egyik bolygón olyan társadalom létezik, amely jelenleg figyelemre méltó tudományos teljesítményre képes”. Ezzel már vannak problémák, ugyanis abból, hogy a Nap körül bolygók keringenek, további információk nélkül nem lehet nagy biztonsággal arra következtetni, hogy másutt is ez a helyzet – legfeljebb arra, hogy ismerünk egy esetet (amely akár egyedi is lehet). És attól, hogy ma már tudjuk, hogy valóban léteznek más naprendszerek (ld. az exobolygó-kutatást), Cocconi és Morrison következtetése nem lesz megalapozottabb – már csak azért sem, mert ők nem következtettek, hanem mindössze kijelentéseket tettek. És nem mellékesen ugyanezt az érvelésmentes állítást alkalmazták a hipotetikus, idegen civilizációkkal kapcsolatban is: szerintük ahogy a Nap körül bolygók létéből „levezethetjük”, hogy másutt is vannak bolygók, a földi civilizáció létéből azt vezethetjük le, hogy másutt is élnek értelmes lények. Ami viszont már önmagában is problémás, hiszen miközben elképzelhetetlen, hogy egy értelmes megfigyelő ne olyan környezetben találja magát, ahol értelmes megfigyelő van, ebből nem következik, hogy másutt is léteznie kellene számára kedvező körülményeknek (nota bene: a három, Cocconi és Morrison-féle „nem tudás”: a bolygókeletkezés; az élet létrejöttének valószínűsége és az intelligens fajok létrejötte további, nem ismert paraméterekkel kiegészülve a Drake-formulában él majd tovább).
Mindenesetre a szerzők azzal folytatják, hogy az idegen „társadalmak élettartama nem ismert, ám indokolatlan lenne tagadni, hogy az ilyen társadalmak között lehetnek olyanok, melyek az emberi történelemhez képest nagyon hosszú ideig fennmaradnak”. Vagyis ezen a ponton már mintegy tényként beszélnek az idegen értelmes lények létezéséről, és eközben olyan dolgokat is adottnak vesznek (hosszú élettartamú civilizáció), amire még példát sem láttak. Egy szükségképpen nem pontos hasonlattal: ezzel az erővel mondhatnánk azt is, hogy mivel tudjuk, hogy vannak emberek, akik 120 éves korukig élnek, ezért minden bizonnyal akadnak olyanok is, akik nagyságrendekkel tovább.
Általában véve pedig a Cocconi és Morrison által követett módszer azon alapul, hogy első lépésben azt állítják valamiről, hogy elképzelhető vagy lehetséges (de még véletlenül sem érvelnek amellett, hogy miért az); második lépésben az első lépés állítását tényként kezelik; végül pedig kiterjesztik az állításokat – immár például nem csupán a másutt létező életre, de a másutt létező civilizációk várható élettartamára is.
Ami feltehetően legalább részben arra vezethető vissza, hogy mintegy visszafelé haladva okoskodtak: abból indultak ki, hogy mivel tudjuk, hogy lehetséges rádió jelet küldeni a Tejútrendszer másik végébe, ezért azt kell megnézni, hogy mire lenne szükség a sikeres csillagközi kommunikációhoz. Jellemző módon később is az volt a jellemző az amerikai SETI-re, hogy az elvi kérdéseken való töprengés helyett inkább a technológiai eszközökön alapuló kutatásra koncentráltak. Ugyanis ez érdekelte őket igazán, és ezért a nem éppen hosszú cikk kb. kétharmadát különböző technikai kérdésekre szánták – mint amilyen például a frekvenciák meg a megfigyelés célpontjaiként potenciálisan számba jöhető, közeli csillagok.
Cikküket azzal a SETI-vel foglalkozók körében híressé vált mondattal fejezik be, hogy „a siker valószínűségét nehéz megbecsülni; de ha soha nem folytatunk keresést, akkor nulla az esélyünk”. Ami persze így is van. De a keresésnek csak akkor van értelme, ha okunk van feltételezni, hogy létezik, amit keresünk – és ennek a feltételezésnek az alátámasztásával a Cocconi – Morrison szerzőpáros adós maradt.