Seth Shostak amerikai csillagász két dolgot tart fontosnak azzal kapcsolatban, hogy a – hipotetikusan létező – civilizációk mekkora része képes számunkra is észlelhető (ráidó)jelet kisugározni. Egyfelől, hogy a mi jelenlegi technológiánk az Arecibo-i óriásteleszkóptól eltekintve biztosan nem tudna áthidalni száz fényéves távolságot. Másfelől viszont szerinte csupán idő kérdése, hogy – hacsak ki nem pusztulunk közben – nagyon is jól láthatóvá váljunk a többi intelligens lény számára, és innentől kezdve „a legjobb becslés az fc kozmikus értékére 1” a Drake-formulán belül. Értsd: előbb-utóbb mindenkinek a rendelkezésére fog állni a megfelelő technológia a kommunikációhoz (Shostak, Seth: Fraction of civilizations that develop a technologyt hat releases detectable signs of their existence into space, fc, 1961 to present. In Vacoh, Douglas A. – Dowd, Matthew F.: The Drake Equation. Cambridge University Press, 2015, p 227-228.). Csak éppen ez az állítás ki nem mondva bár, de olyan dolgokat is adottnak vesz a tudomány fejlődésével kapcsolatban, melyek egyáltalán nem biztos, hogy azok.
Sőt. Ahhoz ugyanis, hogy Shostak elképzelése védhető legyen, fel kellene tételeznünk, hogy a tudomány „hézagmentesen” kitölt mindent, azaz: amikor a 19 században eljutottunk a rádióhullámokhoz, akkor ez egyfelől a fejlődés adott pontján elkerülhetetlen volt. Nem fordulhatott volna elő, hogy valamilyen olyan tudományos paradigma úgy folyásolja be a gondolkodásunkat, hogy meggátolja a felfedezést. Pedig ez egyáltalán nem lehetetlen: nagyon is ismerünk olyan eseteket, amikor az aktuálisan elfogadott keretrendszernek éppen az volt az eredménye.
Az arisztotelészi fizika például ilyen volt. Abból indult ki, hogy mivel minden földnemű a anyag a saját természetes helyére tér vissza (ami esetünkben maga a Föld), ezért elképzelhetetlen, hogy lennének lakott idegen bolygók. Elvégre ahhoz, hogy lakottak legyenek (hogy olyanok legyenek, mint a miénk), földszerűnek kellene lenniük – amennyiben viszont földszerűek, úgy nem lehetnek máshol, mint ahol a Föld is. Tehát a Földön kívül nem létezhet élet (nota bene: egészen Darwin elméletének megjelenéséig leginkább adottnak vették, hogy az „idegen élet” értelmes idegen életet jelent – alkalmasint némi állati és növényi körítéssel).
Hasonlóképpen nagyon is elképzelhetőnek tűnik, hogy az a tudományos paradigma, amin belül mondjuk Maxwell és Marconi is tevékenykedett, ugyanúgy kizárta bizonyos kérdések feltevését és vizsgálatát, mint az arisztotelészi, és így az 1800-as években elsétáltunk bizonyos lehetőségek mellett. Mint ahogy az is hasonlóképpen elképzelhető – hacsak azt nem akarjuk állítani, hogy minden értelmes lény szükségképpen ugyanazt a tudományos fejlődési utat futja be, mint mi –, hogy a hipotetikus idegenek a rádióhullámok és a rádiótávcső mellett sétáltak el.
És még ha azzal hízelegnénk is magunknak, hogy de igen, mi mindent észrevettünk, és egyáltalán nem hagytuk a gondolkodásunkat korlátozni, és ennek megfelelően a mi tudományunk „hézagmentes”– nos, ez sem lenne elég. Azt is fel kellene ugyanis tételeznünk ahhoz, hogy Shostak érvelése elfogadható legyen, hogy az „idegenek” ugyanilyen sikeresek voltak.
Ám ez vajon miért lenne szükségszerű? Illetve: miért ne lenne elképzelhető, hogy (még ha érdekelné is őket az ilyesmi) egyszerűen nem jönnének rá a rádiótávcső-építés fogásaira? Attól, hogy a mi esetünkben valami így vagy úgy történt (ami ugye egyszeri eset, tehát nem éppen alkalmas az általánosításra), miért is történne „mások” esetében is azonos forgatókönyv szerint? Még a különböző földi civilizációk sem ugyanazt a fejlődési utat futották be a tudományosságot illetően – miért várnánk hát azt, hogy egy idegen civilizációé éppen olyan legyen, mint mi?
Amire persze lehetne azt válaszolni, hogy na de mi van akkor, ha ugyanazokhoz az eredményekhez – mint amilyen esetünkben a rádiótávcső-építés – különböző utakon is el lehet jutni? És ez persze nem is zárható ki. Csak éppen nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy tényleg eljutnak-e hozzá – és ezen a ponton a fentebbiek értelmében sokkal inkább az óvatos pesszimizmus, mint a túlzott optimizmus látszik indokoltnak.
Különösön, hogy arról még nem is beszéltünk, hogy Shostak ki nem mondva bár, de azt is feltételezi, hogy ami ma evidens módon a legjobb ötletnek tűnik, az a jövőben is az lesz, és erre alapozza mind az emberi, mind az egyelőre igencsak hipotetikus idegenek technológiájával kapcsolatos előrejelzéseit. Arra, hogy miközben száz év múlva is úgy fogjuk gondolni, hogy rádiójeleket kell használnunk/keresnünk, „ők” sincsenek/lesznek ezzel máshogy.
Viszont az idegen civilizációk keresésének története mást mutat: Florence Raulin Cerceau a témáról írva úgy fogalmaz, hogy „a jelek szerint nincs kapcsolat a az első, a 19. században a bolygóközi kommunikációra javasolt technológiák és azok között, melyeket az 1960-as évek óta használunk” az idegen civilizációk utáni, intragalaktikus kutatásban (Cerceau, Florence Raulin: Fraction of civilizations that develop technologyt hat releases detectable signs of their existence into space, fc, pre-1961 . In Vacoh, Douglas A. – Dowd, Matthew F.: The Drake Equation. Cambridge University Press, 2015, p 223.).
Úgyhogy én személy szerint azt gondolom, hogy előbb-utóbb majd újak is meg fognak jelenni az eddigi (az idegen civilizációk utáni kutatásban sikertelennek bizonyuló) technikai megoldások mellett vagy talán helyett. És eközben természetesen arról is meg vagyok győződve, hogy függetlenül attól, hogy a múltban „hézagmentes” volt-e a tudomány, azért még korántsem fedeztünk fel mindent és nem tudjuk mindenre a választ. Így arra sem, hogy vajon léteznek-e idegen civilizációk.