Egy elmélet szerint legfeljebb pár ezer évünk van a tudományra, technológiára, művészetre, a hipotetikus idegen civilizációk utáni kutatásra meg nagyjából minden másra, ami igazán emberré tesz minket, mert utána bizonyos genetika változások következtében el fogjuk veszíteni az absztrakt gondolkodásra való képességünket.

A kép forrása: itt

Az első, „támadnak az idegenek” típusú történetet Charles Sorel tette közzé 1623-ban: itt még az volt a cél, hogy kifigurázza a földönkívüli intelligencia létének akkoriban unortodoxnak számító gondolatát (Karl S. Guthke: The Last Froniter. Cornell University, 1990, p. 122.). H. G. Wells viszont 1898-ban a Világok harcában már abból indult ki, hogy a marsiak ugyanúgy alá voltak vetve az evolúciónak, mint mi – és ennek megfelelően az időben előre haladva a testük egyre inkább elsorvadt, az agyuk viszont egyre nagyobb lett, mivel Wells feltételezése szerint a gondolkodás evolúciós előnyt jelent – a gyomor viszont nem. Ezzel párhuzamosan a Vörös Bolygó egyre inkább elisivatagosodott. Értsd: miközben a környezeti feltételek az élet számára egyre rosszabbak lesznek, aközben az értelem folyamatosan fejlődik – ami nem is olyan különös feltételezés egy 19. sz. végi gondolkodó számára, ha tudjuk, hogy már valamikor a 17. század elején megjelent (leginkább Francis Bacon munkáságával) a modern értelemben vett fejlődés eszméje. Mi pedig utólag visszanézve az ó- és középkorra is tudjuk értelmezi a fogalmat, és látjuk például, hogy akkoriban is volt technológiai fejlődés, noha Bacon előtt ezt senki sem vette észre. De: fejlődés eszméje ide vagy oda, az a meggyőződés, hogy vissza is lehet esni, csak a 20. században, valamikor az I. világháború kitörése és a Szovjetunió közötti időszakban vált elfogadottá (Horowitz, Maryanne Cline (ed.): New Dictionary of the History of Ideas. Thomson – Gale, 2005, p.1912 – 1915.).
A csillagász Alan Penny pedig most abból indul ki, hogy mivel a mai értelemben vett emberi értelem csupán néhány ezer éve jelent meg, ezért a technológia létrehozására és csillagközi kommunikációra képes intelligenciához szükséges agyat egy újabb genetikai mutáció akár néhány ezer éven belül vissza is alakíthatja (Penny, Alan: The Lifetimes of Scientific Civilizations and the Genetic Evolution of the Brain. In Civilizations Beyond Earth, 2011, p. 60.). És akkor ugye nem csak idegen civilizációk jeleit nem fogjuk keresni, de azt sem fogjuk tudni, hogy nem keressük.
Az egész alapjául az a feltételezés szolgál, hogy „jelentős különbség van aközött a gondolkodás között, ami a technológia; és aközött, ami a tudomány létrehozásához szükséges” (uo. 62.), miközben az intersztelláris kommunikáció bármilyen formájához az utóbbira is szükség van.
Penny ezzel kapcsolatban az emberi gondolkodás három fázisát különbözteti meg.
1. Az első a „korai”: ez csupán korlátozott technológia létrehozását tette lehetővé (150 – 40 ezer éve).
2. A második az „átmeneti”: ekkor már megjelennek olyan, absztrakt tevékenységek, mint a barlangfestészet (bár ezek az absztrakt tevékenységek még csak korlátozott számú témát dolgoznak fel); és végül
3. az absztrakt gondolkodás valamikor a 10 – 3 ezer évvel ezelőtti időszakban alakult ki: mondjuk a korai egyiptomiak, akiknek a gondolkodása még az „átmeneti” szinten tartott, számoltak ugyan (8 tehén + 8 tehén = 16 tehén), de a 8-at mint elvont fogalmat nem ismerték- A harmadik korszakban viszont megjelent az elvonatkoztatás azon képessége, amely ma, a SETI korában is jellemez minket (uo. p. 65 – 66.)
Ez egybe esik egy, az emberi agy méretét befolyásoló genetikai változással (uo. p. 67.), és ezek szerint könnyen lehetséges, mondja Penny, hogy ez okozta. És hasonlóképpen könnyen lehetséges, hogy egy újabb genetikai változás majd az ellenkező irányba hat.
Ezen a ponton két dolgot kell megkülönböztetnünk. Az egyik az, hogy az adott érvelés mennyire van alátámasztva, és ok-okozati kapcsolatról van-e szó vagy csupán egybeesésről. Illetve, hogy elfogadjuk-e, hogy csak a biológia számít – vagy pedig meggyőzőbbnek találjuk azt a modellt, ahol a genetika csak a lehetőséget teremti meg az elvont fogalomalkotásra (meg a SETI iránti érdeklődésre), és egyéb – például kulturális/társadalmi tényezők döntenek arról, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel.
Nekem erős a gyanúm, hogy az a világtól elzártan élő mai őserdei törzs, amely nem ismeri az absztrakt számfogalmat, genetikailag pontosan ugyanolyan, mint mi – még akkor is, ha a Penny-féle absztrakt korszak előtt élőkről elvileg elképzelhető lenne, hogy azért nem szakadtak el a tehenekben történő, konkrét számolástól, mert genetikai okokból nem voltak ré képesek. Egy 21. századi amazonasi indián népcsoport viszont képes lenne ugyan rá, de egyelőre nem jutott el idáig. Röviden: ugyanannak a jelenségnek különböző helyeken és időkben különböző okai lehetnek, és ennek megfelelően amíg be nem bizonyosodik, hogy nem egybeesésről, hanem ok-okozati összefüggésről van szó, addig legfeljebb nem kizárt, hogy Pennynek igaza van.
Másfelől viszont az vitathatatlannak tűnik, hogy az agyunkat megformáló genetikai változások legalábbis megteremtik a lehetőséget az absztrakt gondolkodásra (vagy éppen meggátolják azt), tehát nagyon is indokolt egy „genetikai visszaesés” lehetőségét is számításba venni. Mint ahogy arra is érdemes rákérdezni, hogy vajon milyen következményekkel járna egy ezzel ellentétes hatású: egy újabb gondolkodásszint megugrását lehetővé tevő genetikai változás.
Vagy – ad absurdum – csak a gondolati játék kedvéért felvethető, hogy talán még erre sem lenne szükség. Elvégre ugyanúgy, mint ahogy egy őserdei kultúra nem bíbelődik transzfinit számokkal meg a hipotetikus idegen civilizációk által kisugárzott jelek keresésével, noha megfelelő körülmények között (=modern civilizáció) nem kevésbé lenne rá képes, mint mi, hátha a mi gondolkodásunk biológiai apparátusában is ott lappang már egy újabb szint elérésének a lehetősége.
Végül még egy dolgot érdemes számításba venni. A fejlődés (miként már érintettük) történetileg nézve meglehetősen új fogalma is csak akkor értelmezhető, ha hasonló dolgokat vetünk össze: pl. a gondolkodás különböző szintjeit, illetve azok absztrakt voltát. De miért is feltételeznénk, hogy egy jövőbeni genetikai változás éppen ebbe az irányba hatna? Ami a témánk szempontjából azt jelenti, hogy még ha feltételezzük is, hogy a genetika teremti meg a különböző szintű absztrakciók lehetőségét, akkor sem garantálja semmi, hogy egy amúgy értelmes földönkívüli faj az emberiséghez hasonlóan végig halad a Penny-féle korai, átmeneti és absztrakt fázisokon. Mármint ha csak fel nem tételezzük egy ezt a folyamatot és ezeket az egymást követő lépéseket előíró törvény létét – aminek a létezése mellett egyelőre nehéz lenne érvelni. Tehát elképzelhető, hogy az a bizonyos hipotetikus értelem csak az egyik vagy a másik szintet éri el, aztán teljesen más irányba kanyarodik – vagy talán teljesen máshogy néznek ki ezek a fázisok „náluk”. Nem a korai, az átmeneti és az absztrakt követik egymást, hanem balami egészen más – amit én például elképzelni sem tudok, mivel a gondolkodásom mintegy be van zárva a Penny-féle absztrakt kategóriába.
Akinek van kedve, az tűnődjön ezen – a lényeg mindenképpen az, hogy innentől kezdve kérdéses, hogy ha a sajátunkat „értelemnek” nevezzük, vajon nevezhetjük-e ugyanebben az értelemben annak az „övékét”, miközben az alapvetően különbözik a miénktől.