Az álláspontok az abszolút fontosság hangsúlyozásától a szélsőséges elutasításig terjednek, de ez egyfelől nem jelenti azt, hogy a két szélsőség egyenlő súllyal van jelen akár a tudósok, akár az "utca emberének" gondolkodásában; másrészt azért van egy módszer, amellyel bizonyos szempontból és legalább hozzávetőlegesen meg tudjuk becsülni a választ. Mármint azt, hogy mennyire szokás fontosnak tartani a SETI-t - ami nem azonos azzal, hogy milyenek lennének egy esetleges felfedezésnek a rövidebb vagy hosszabb távú hatásai.

Az egyik szélsőséget például Almár Iván, a nemzetközileg is elismert űrkutató-csillagász képviseli: egy Jill Tarterrel közösen írt cikkének egyenesen az a címe, hogy A földönkívüli értelem felfedezése: egy komoly következményekkel járó, alacsony valószínűségű esemény. A másikat pedig Silvio Conte amerikai szenátor, aki annak idején azt mondta, hogy nem szándékozik millió dollárokat költeni a SETI-re, amikor „elég 75 centet fizetnie egy bulvárlapért valamelyik helyi szupermarketben”, ha ilyesmiről akar olvasni (Stephen J. Garber: A Political History of NASA’s SETI Program. In Archeology, Anthropology, and Interstellar Communication, 2015, p. 28.).

És ezzel el is jutottunk a pénz kérdéséhez, amely esetünkben azért fontos, mert ha abból indulunk ki, hogy – miként a közgazdaságtanban hangsúlyozni szokás – a vásárlók a lábukkal szavaznak, vagyis: a véleményüket az jelzi, hogy miért és mennyit hajlandóak fizetni, akkor élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy egy működő demokráciában az, hogy mennyit költünk egy adott témára, legalább bizonyos keretek között jól mutatja, hogy mennyire tartjuk fontosnak. És azért csak bizonyos keretek között, mert egyfelől nem mindegy, hogy ki számára mennyire fontos: a közvélemény, a tudományos világ, az állami bürokrácia vagy esetleg ezek mindegyike számára. Miközben az emberek feltehetően nem mennének tüntetni az utcára, ha a Nagy Nehézion Ütköztetőt (amelynek amúgy évi több milliárd dollárba kerül a fenntartása) bezárnák, a tudományos közvélemény által neki tulajdonított fontosságot jól mutatja, hogy évről évre tudnak rá pénzt szerezni. Értsd: ha az átlagember számára nem is, a kutatók számára elég jelentős ahhoz, hogy tegyenek érte. Ami persze még mindig nem – csak – a tudományos fontoság, ugyanis a presztízstől a megszerezhető pályázati pénzekig számos egyéb tényező is szerepet játszik (és az állami döntéshozók csak tovább bonyolítják a történetet). De annyit azért nyugodtan kijelenthetünk, hogy a Nagy Nehézion Ütköztetőt nehezebb lenne leállítani, mint az amerikai SETI-program állami támogatását 1993-ban.
Garber szerint ennek három oka volt:
• az állami költségvetési hiány;
• az, a tudományos és űrkutatási szakemberek egy része nem támogatta a SETI-t; illetve, hogy
• többen is (ld. például Conte szenátort) nem tudományos (sőt, áltudományos) gondolkodással kapcsolták össze (uo. p. 23.).
Ami az állami költségvetési hiányt illeti, a NASA SETI-programja a csúcsponton az amerikai űrkutatás költségvetésének 0,1 százalékát (!) tette ki, és ez azért bizonyult hátránynak, mert lévén szó alig valamivel több, mint 12 millió dollárról, a program továbbvitelében alig néhány szerződő/beszállító volt érdekelt, és így csupán néhány munkahelyet érintett. Vagyis a politikai lobbit nem érdekelte különösebben – a NASA-nak pedig, miután nagy költségvetési csatákat akart megnyerni, nem maradt muníciója egy ilyen kis költségvetésű program megvédésére (uo. p. 37 – 38).
Ami minden bizonnyal így is volt, csak éppen a NASA SETI-programja 1993-ban nem azért bukott el, mert kevés pénz volt rá, hanem azért volt kevés pénz, mert igazából senkinek sem volt fontos: sem az adminisztrációnak, sem tudományos kutatók nagy részélnek, sem pedig a közvéleménynek.
Amivel nem azt akarom mondani, hogy tudományos szempontból ne lehetne fontos a SETI (mármint, ha meg tudnánk mondani, hogy mit is értünk fontosság alatt), csupán azt, hogy egy maroknyi, a témával foglalkozó kutatón kívül (róluk írta Jill Tarter, hogy „elférnének akár egy telefonfülkében is”) és például az én személyes sajnálatom ellenére mint tudományos kutatási program lényegében senkit sem érdekelt sem negyed századdal ezelőtt. Meg persze azóta sem.