De nem úgy, mint ahogy gondolnánk. Ugyanis amikor arról beszélünk, hogy mennyire könnyen (vagy éppen nehezen) alakulhat ki az élet, illetve az értelmes élet, akkor eszünkbe kell, hogy jusson: ez talán nem független az időponttól. Meg az is, hogy ez így talán egyszerűen félrevezető kérdésfelvetés.
„Avi Loeb harvardi asztrofizikus szerint az Univerzum megfigyelésére nem a mi korunk, hanem a mindössze 500 millió évvel az Ősrobbanás utáni időszak lett volna a legalkalmasabb, és ezt a pillanatot két, egymással ellentétes irányba ható folyamat jelöli ki. Az egyik az, hogy az idő múlásával mind távolabbi helyekről ér el hozzánk a fény, és így egyre többet látunk a Világmindenségből; a másik pedig az, hogy eközben egyre inkább elmosódnak és észlelhetetlenné válnak a kezdetben még létező, kis léptékű jelenségekkel kapcsolatos információk . Értsd:… nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az időnek van iránya” – hogy egy saját, nem régiben megjelent könyvemből emeljek át egy bekezdést az egyszerűség kedvéért.
Lob felvetésének az analógiájára persze feltehető az a kérdés is, hogy vajon az élet létrejöttével kapcsolatban is ez-e a helyzet: van-e olyan időpont vagy vannak-e olyan időpontok, mely(ek) kedvezőbb(ek) az élet keletkezésére?
David J. Des Marais azt említi, hogy ha a Föld kialakulását követő időszakban földönkívüli eredetű szerves anyag záporozott ránk, akkor az a helyzet teljesen más volt az élet keletkezésének feltételeit tekintve, mint a mostani (Fraction of Suitable Planets on Which Life Actually Appears, f1, after 1961. In Vacoh, Douglas A. – Dowd, Matthew F.: The Drake Equation. Cambridge University Press, 2015, p. 159.). Azaz egyáltalán nem biztos, hogy ma is ugyanolyan valószínű (vagy éppen valószínűtlen) az élet keletkezése a Világegyetemben, mint a Föld kialakulása idején.
Ugyanekkor a fentebbiekből az is következik, hogy biztosan van egy olyan pillanat, amely előtt nem jöhetett létre az élet, mert nem voltak meg hozzá a feltételek, illetve egy olyan is, ami után már nem jöhet létre új élet (bár a meglévő esetleg fennmaradhat, és ki tudja, nem éppen ez-e a helyzet a Föld esetében is). Vagy, hogy még izgalmasabb legyen: elvileg akár az is elképzelhető, hogy a két végpont között (amikor még, illetve amikor már nem lehetséges az élet és/vagy értelem) vannak időbeli „ életbarát zónák”, amikor igen; és olyanok is, amikor nem jöhet létre. Ad absurdum: hátha pl. a nagyon távoli jövő körülményei kedvezőnek bizonyulhatnak az élet (még ha nem is feltétlenül új, földi típusú élet) kialakulására.
És ez az a pont, ahol elkezdhetünk gyanakodni arra, hogy valami nincs rendben. Ugyanis a filozófus Paul Churchland egyes elmefilozófiai kérdésekről írva arra hívja fel a figyelmet, hogy az egy-az-egy megfeleltetés a népi pszichológia és a teoretikus neurotudomány „között nem létezik”, és „a népi pszichológia kulcsfogalmai: a hit, a vágy, a félelem, az érzékelés, a fájdalom, az öröm – és így tovább” ebből kifolyólag ugyanúgy el fognak tűnni, mint a 18. században népszerű flogisztonelmélet, amelyről kiderült, hogy nincs összhangban a kísérletek eredményeivel (idézi: John Chaffee: The Philosopher’s Way. Thinking Critically about Profound Ideas. Pearson, 2013, p. 148 – 149.). Értsd: attól, hogy valaha úgy gondoltuk, hogy valóban vannak olyan, adottnak vett érzelmek, mint a bánat vagy az öröm, semmi sem garantálja, hogy ezen fogalmak mögött valóban létező dolgok húzódnak meg, és Churchland szerint ha megnézzük az agy működését, akkor az derül ki, hogy tényleg nincsenek is. És hasonlóképpen: mi ugyan „életről”, illetve „értelmes életről” beszélünk (mely fogalmak egyébként egyelőre látványosan ellenállnak a meghatározási kísérleteknek), de ezen a ponton legalább két megoldás képzelhető el.
Az egyik természetesen az, hogy majd ha többet tudunk (találunk idegen életet, idegen értelmes életet stb.), akkor az újabb tapasztalatok birtokában majd képesek leszünk egy megfelelő definíciót megalkotni. A másik lehetőség az – és elsőre talán ez tűnik meghökkentőbbnek –, hogy kiderül: ugyanaz a probléma ezekkel a fogalmakkal is, mint a Churchland által kritizáltakkal. Az, hogy bár egyfajta „népi bölcsességre” alapozva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy léteznek, valójában ugyanúgy használhatatlanok, mint ahogy a flogiszton meg a népi pszichológia alapfogalmai.
Persze nem azt akarom mondani, hogy szükségképpen ez a helyzet – arról pedig végképp nincs fogalmam, hogy mi lenne az a tudományos háttér, amellyel össze kellene vetni a SETI olyan kulcsfogalmait, mint az élet meg az értelem. De abban azért biztos vagyok, hogy ez a probléma megér egy kis töprengést.