Úgy tűnik, hogy a tudomány történetében vannak „túlélő” kérdések: bár állandóan foglalkozunk velük és időnként azt gondoljuk, hogy sikerült választ találnunk, újra és újra úgy tűnik, hogy nem. Ilyen kérdés például az, hogy léteznek-e rajtunk kívül értelmes lények valahol máshol: a Naprendszerben, egy más galaxisban stb. Meg az is ilyen, hogy honnét származik az élet, és mennyire szükségszerű a létrejötte. Ami persze más jellegű probléma, mint az, hogy milyen törvények határozzák meg a gravitációs hullámokat, és attól, hogy az egyik típusú kérdéssel a mai tudomány jól elboldogul, nem biztos, hogy a másikkal is.
Jelenleg két alapvető elképzelés van az élettel kapcsolatban: Christian de Duve úgy véli, hogy „az élet megmagyarázható a fizikai meg a kémia fogalmai és törvényei segítségével” (de Duve, Christian: Lessons of Life. In Dick, Steven J. (editor): Many Worlds. The New Universe, Extraterrestrial Life, and the Theological Implications. Templeton Press, 2000. p. 4.). Ami úgy általánosítható, hogy a fizikai és a kémia törvényei nem csupán elegendőek az élet létrejöttének megmagyarázásához, de azokba valamiféle szükségszerűségként bele is vannak huzaolzva.
Ehhez képest Paul C. Davies azt mondja a fentebbi kötet egy másik tanulmányában, hogy ez a fajta biológiai determinizmus, vagyis az abba vetett hit, hogy az élet ugyanolyan szükségszerűen jelenik meg, mint ahogy a fizikai törvények hatására kialakulnak a csillagok, nem igaz. Még akkor sem, ha a NASA-tól az asztrobiológusokig meg az iskolásokig bezárólag nagyjából mindenkinek ez határozza meg a gondolkodását. „Egyáltalán semmilyen bizonyítékunk sincs arra, hogy a fizika törvényei az általunk aktuálisan ismert formában ’tartalmazzák’ az életet és különösképpen az értelmes életet (Davies, Paul C.: Biological Determinism, Information Theory, and the Origin of Life. uo. p. 15.). Majd pedig azzal folytatja, hogy „ha kiderülne, hogy az univerzum életbarát, vagyis, hogy a biológiai determinizmus helyes, akkor annak… extrém módon komoly tudományos, teológiai és filozófiai következményei lennének” (uo.).
És ezzel el is jutottunk a minket most foglalkoztató problémáig. Itt nem is annyira arra gondolok, hogy de Duve és Davies tökéletesen ellentétes álláspontot fogalmaz meg – mi pedig nem tudjuk eldönteni, hogy melyiküknek van igaza (noha én nem rokonszenvezem de Duve felfogásával). Hanem inkább arra, amit Davies az univerzum életbarát voltáról mond. Ugyanis: értelmezhetetlen, hogy mi számít annak.
A Föld példáját véve: vagy azt mondjuk (miként szokásos), hogy az élet mindenütt megjelenik rajta a hidrotermális kürtőktől kezdve mindenütt, ahol csak el tudjuk képzelni, és néhány olyan helyen is, ahol nem. Vagyis kimondottan életbarát – és még inkább annak fog tűnni, ha arra gondolunk, hogy az életet tekintve mennyire üres a kozmikus környezetünk.
De lehetséges egy olyan interpretáció is, mely szerint az élet még a Földön is kivételnek számít egy legfeljebb néhány tucat km vastag gömbhéjtól eltekintve, és azt mondani, hogy életbarát, nagyjából olyan, mintha egy sivatagban találnánk egy oázist, és ebből általánosítanánk. Azaz: az „életbarátság” legalábbis rosszul definiált fogalom (sőt), és ezért egyszerűen nincs értelme arról beszélni, hogy „életbarát-e” a Világmindenség. Ellentétben mondjuk a gravitációs hullámokkal, ahol nem kérdés, hogy aktuálisan mit értünk a fogalom alatt.
A társadalomtudományokban háromféle meghatározást szokás megkülönböztetni, de ebből csak kettő működik. A „valós meghatározás” az lenne, ami a klasszikus logika szerint a „dolgok természetéből” fakad, ám „ha egy fogalom ’valódi’ jelentését próbáljuk meghatározni, csak kátyúba kerülünk: [mert] létező dolognak tekintettünk egy konstrukciót”. Ehhez képes a nominális definíció „valamilyen konszenzust vagy konvenciót képvisel a kifejezés használatáról”; az operacionális definíció pedig „szabatosan meghatározza, hogyan fogjuk mérni a fogalmat” (Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, 2003. p. 144.). Talán mondanisem kell, hogy az „életbarátság” esetén például sem általánosan elfogadott definícióval nem rendelkezünk (mint ahogy a SETI alapfogalmai: intelligens lény, idegen civilizáció stb.setén is éppen ez a gond), sem pedig arra vonatkozó tudással, hogy miként is lehetne ezt mérni/értékelni/meghatározni (mármint azt, aminek meg a meghatározásában sem értünk egyet). És nem, félreértés ne essék: nem az a probléma, hogy fogalmakkal dolgozunk: a társadalomtudományok például kiválóan tudnak mérni olyan fogalmakat, mint az előítéletesség.
Úgyhogy már csak az van hátra, hogy eltűnődjünk azon, hogy ha Davies nyomán abból indulunk ki, hogy az élet tényleg nincsen belehuzalozva az az Univerzum fizikai törvényeibe, és mégis megjelent (sőt, az intelligenciáig is eljutott), akkor vajon milyen, más, komplex és a fizikától mint alaprendszertől tökéletesen eltérő megoldások lennének elképzelhetőek? Az pedig más kérdés, hogy erre talán még annyira sem tudunk válaszolni, mint arra, hogy mit értsünk az „életbarát” univerzum alatt.