Talán valójában nem értelmes az idegen civilizációkkal kapcsolatban azt kérdezni, hogy léteznek-e vagy sem, és annak, hogy mégis ezt tesszük, többek között történeti okai vannak. Meg az, hogy a Naprendszerben élünk.

A fizikus Freeman Dyson még 1972-ben (vagyis immár nem kevesebb, mint 45 éve) mutatott rá, hogy az evolúciós biológia, a biokémia és az asztrofizika még egyszerűen nem jutott el arra a szintre, hogy választ adjanak a hipotetikus földönkívüli civilizációk létének vagy nem létének alapkérdésére (Karl S. Guthke: The Last Froniter. Cornell University, 1990, p. 10.). A helyzet a jelek szerint azóta sem változott, és a dolog többek között azért is érdekes, mert elvezet ahhoz a kérdéshez is, hogy – a 20. századot jócskán jellemző tudományoptimizmuson túl – miért gondoltuk az 1960-as évek elején, hogy készen állunk a SETI problémájának megoldására?
A válasz valami olyasmi, hogy legalább részben azért, mert korábban már lefolytattunk egy sikeres értelmes élet keresési projektet. Ami nem abból a szempontból volt sikeres, hogy találtunk volna bármit a Holdon vagy éppen a Marson, hanem abból, hogy miután a 17. században még afféle teoretikus kérdés volt, hogy vajon léteznek-e a Világmindenségben (amely alatt akkoriban leginkább a Naprendszert értették) idegen intelligenciák, a 18. sz. második felétől pedig a megfigyelési programok részévé vált, a 20. sz. első felére, az állítólagos marscsatornákkal kapcsolatos hisztéria lecsengése után egyértelművé vált, hogy nem.
A kép forrása: itt

Amit aztán az űrkutatás csak megerősített. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire más lett volna a történet, amennyiben annyira messze vannak tőlünk a többi bolygók, hogy a 20. századi technológiákkal nem tudjuk rendesen megvizsgálni őket. vagy ha - ad absurdum - a Föld egy magányos csillag körül kering.
Akkor biztos nem az történik, mint így, amikor is egyértelmű és tudományos szempontból is minden igényt kielégítő választ kaptunk.
Ezt követte aztán az a gondolat, hogy ha
(1) a Naprendszer ebből a szempontból üres, és ha már egyszer
(2) közben kiderült, hogy az Univerzum mérhetetlenül nagyobb, akkor
miért ne terjesszük ki az értelmes élet utáni keresést?
Viszont: ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy új technológiákra (rádióteleszkóp) támaszkodva ugyan, de ugyanazt próbáltuk folytatni, mint eddig, a szűkebb környezetünkben. Ebből a szempontból árulkodó annak a Nigel Carder nevű angol tudósnak az az 1978-ból származó megjegyzése, aki szerint az egész SETI azon a reményen alapul, hogy sikerül bebizonyítani, hogy a hipotetikus idegenek nem léteznek (Guthke, p. 10.). Csak éppen itt a távolságok, megfigyelendő objektumok óriási száma stb. miatt annyira mások a feltételek, hogy inkább az lenne a meglepő, ha a Naprendszerben sikeres megoldások („fogj egy műszert, és keresd meg – vagy győződj meg a hiányáról”) a SETI esetében is beválnának.
A SETI hívei ugyan lelkesen szokták Martin Rees nyomán hangoztatni, hogy "a bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka", és ez szigorú értelemben így is van – ám ezzel valójában nem mondanak mást, mint azt, hogy míg szűkebb kozmikus környezetünkben viszonylag egyszerűen meg tudtunk róla győződni, hogy egyedül vagyunk, addig ez nagyobb léptékben nem megy. De míg az előző esetben, a Naprendszerben az idegen értelem után folyó kutatásban nem volt szükség komolyabb tudományos megalapozásra (véges számú, többé-kevésbé empirikus megfigyelés is elég volt hozzá), addig, miként erre Dyson is felhívja a figyelmet, most megfelelő elméletek kellenének. Az Urey - Miller kísérlet már 1952-ben bebizonyította, hogy egyszerű molekulákból nagyon könnyen jöhetnek létre bonyolult, szerves molekulák bizonyos feltételek megléte esetén, ám ez mindeddig nem vezetett el annak belátásához, hogy az élet is ugyanilyen egyszerűen alakulna ki. És akkor az intelligencia megjelenéséről még nem is beszéltünk (mint ahogy a technikai civilizációkéról sem), és valójában akár még az is lehetséges, hogy afféle ördögi körbe kerültünk: megfelelő számú példa nélkül nem tudunk általánosítani, viszont ezek a példák esetleg csak egy megfelelő elmélet birtokában lennének elérhetőek a számunkra. Szóval egyelőre nem igazán tudunk előre lépni, és még azt sem tudjuk, hogy tudományos szempontból egyáltalán értelmes kérdés-e az, hogy „hol vannak az idegen civilizációk”. Az ugyanis, hogy egy kérdést meg lehet fogalmazni, nem garantálja, hogy megválaszolható lesz.
Amivel nem azt akarom mondani, hogy akkor hagyjunk is fel a SETI-vel (én sem szívesen tenném), hanem csupán azt, hogy amíg – egy neologizmussal élve – meg nem haladjuk a Dyson-küszöböt, vagyis, amíg megbízható elméletünk nem lesz az életre alkalmas bolygókkal kapcsolatban; és nem rendelkezünk megbízható elmélettel az élet, illetve az intelligencia keletkezéséről, addig legfeljebb azt bizonyos tűt keresgélhetjük a szénakazalban.