Miért nem paradoxon a „Fermi-paradoxon”?

2018. március 10. - zoltan galantai phd

Röviden: mert valójában nem létezik. Nem, nem abban az értelemben, hogy tudnánk: vannak.-e rajtunk kívül értelmes lények (sajnos nem ez a helyzet), hanem abban, hogy nem paradoxon. És sosem volt az, bármennyire is kiterjedt a vele foglalkozó szakirodalom.
alternative-human-evolution_1280.jpgMiközben személy szerint nagyra becsülöm Almár Ivánt és munkásságát, az alábbiakat mégis azzal kezdem, hogy szerintem nem indokolt az állítólagos Fermi-paradoxont az Olbers-paradoxonnal összehasonlítani, amelynél lényegében az volt a kérdés, hogy ha végtelenül sok csillag létezne (miként a 19. sz. elején vélték), akkor az égbolt minden pontjára jutna belőlük – vagyis annak éjszaka is állandóan és egyenletes fényesnek kellene lennie. Értsd: minden egyes pontja folyamatosan fényt bocsátana ki. Ehhez képest Almár szerint a Fermi-paradoxonban „a fényt kibocsátó csillagok szerepét a csillagűrhajókat kibocsátó civilizációk veszik át, és a paradoxont úgy is megfogalmazhatjuk, hogy miért nem érte el eddig ez a ’gyarmatosítási hullám’, mint sugárzás, a Földet”. Ez a párhuzamba állítás elsőre eléggé (sőt, nagyon) meggyőzőnek tűnik, különösen, hogy Almár azzal folytatja, hogy „[a]z Olbers paradoxon megoldása szempontjából az volt a legfontosabb tény, hogy bizonyos, a ’látóhatáron túl’ lévő források földi hatását már nem kellett figyelembe venni. Ha a ’gyarmatosítási hullámot’ tekintjük ’sugárzásnak’, akkor ez a megoldás annak felel meg, hogy a hullám valamilyen okból fékeződik, sebessége folyamatosan csökken, és ezért bizonyos távolságon túlról már nem kell figyelembe venni.”
Ezen a ponton azonban két kérdés is felvethető.
Egyfelől: abból, hogy az Olbers-paradoxonra fizikai ismereteink bővülése adta meg a választ, miért gondolnánk, hogy a Fermi-paradoxonnal is szükségképpen ugyanez lesz a helyzet? Almár úgy fogalmaz, hogy a„[m]agam részéről azt tartom a leginkább elképzelhető általános magyarázatnak, hogy létezik egy ma még ismeretlen, de folyamatosan működő migráció-fékező mechanizmus, mint természeti törvény.”
De ez csak egy állítás, és nem derül ki belőle, hogy mi tenné szükségszerűvé annak a feltételezését, hogy a Fermi-paradoxon valamiféle fizikai törvényre lenne visszavezethető. Tehát bármennyire is látványos az Olbers-paradoxonnal való párhuzamba állítás, ez csupán egy hasonlat, és semmi sem garantálja, hogy igaz. Lehetségesnek éppen lehetséges – de ugyanígy lehetséges az is, hogy nem valamiféle természeti törvény áll a csillaghajók hiánya mögött. Ahhoz, hogy ez a párhuzamba állítás meggyőző legyen, meg kellene mutatni, hogy mindkettő mögött azonos jellegű hatások működnek, vagyis, hogy érdemi hasonlatról/párhuzamba állításról van szó, nem pedig csupán formálisról. De hát éppen ezt nem tudjuk.
De vannak további problémák is a párhuzamba állítással. Az Olbers-paradoxon azért számított paradoxonnak, mert az elméletileg elvártnak (=mindenütt egyenletesen fényes égbolt) ellentmondott a megfigyelés. Azaz: azért, mert volt egy általánosan elfogadott tudományos elmélet (ez nagyjából a newtoni fizika volt annak különböző előfeltevéseivel a végtelen kiterjedésű fizikai térig és a végtelen számú csillagig bezárólag), amely nem volt összhangban a valósággal.
A "Fermi-paradoxon" esetében azonban nem beszélhetünk (és korábban sem beszélhettünk) valamiféle, a problémát megalapozó tudományos konszenzusról, amelynek ellentmondana az, hogy nem látjuk az idegen civilizációk tevékenységének a nyomait. Ugyan a II. világháború után, amikor Fermi feltette a „paradoxonhoz” vezető, híres kérdését („hol van mindenki?”), már leginkább elutasították a Jeans-féle elméletet, amely abból indult ki hogy egy, a Nap mellett elhaladó csillag szakította ki a bolygók anyagát központi égitestünkből, és így a bolygókeletkezés rendkívül ritka jelenség kellett volna, hogy legyen. De még ha fel is tételezték volna, hogy a bolygók gyakoriak, ebből semmiképpen sem következik szükségképpen, hogy akkor az élet és az értelmes élet is az. Mint ahogy ezt ma sem tudjuk: az evolúció nagyon jó magyarázatot ad az élet fejlődésére – de nem a kialakulására. Jelenlegi tudásunk szerint csak onnantól kezdve képes megmagyarázni a folyamatokat, hogy az élet létrejött. Arról pedig végképp nem mond semmit, hogy az élet megjelenése szükségképpen elvezet-e (vagy mekkora valószínűséggel vezet el) a magasabb rendű gondolkozáshoz.
Vagyis nincs itt semmiféle paradoxon, mivel nincs semmiféle ellentmondás a tudományos modellek eredményei és a megfigyeléseink között, mivel bár vannak, akik amellett érvelnek, hogy az életnek (és értelmes életnek) gyakorinak kell lennie, hasonlóképpen vannak olyanok is, akik amellett, hogy éppen ellenkezőleg. Eközben az egyik tábor sem tud olyan érveket felvonultatni, amelyek széles körben elfogadottak lennének a tudományos világon belül. Értsd: ahhoz, hogy paradoxonról beszéljünk, első lépésben el kellene fogadnunk, hogy ellentmondás van a várakozásaink és a valóság között – de ezt a feltételezést egyelőre semmi sem teszi indokolttá, mert semmi okunk sincs feltételezni, hogy nem vagyunk egyedül. És ezen az sem változtat, hogy azt sincs okunk feltételezni, hogy egyedül vagyunk - egyszerűen nem tudjuk..
Szerintem elég sok mindent elmond a SETI jelenlegi tudományos kialakulatlanságáról, hogy az ún. "Fermi-paradoxont" a fentebbiek ellenére ennyit emlegetik.

http://mek.oszk.hu/11100/11104/html/SETISZEP/SS04OFPH.HTM

Illusztráció: Lucien Rudaux francia képművész, 1930-as évek: alternatív emberi evolúció.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr3613729510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mvincze 2018.03.12. 14:49:03

Teljesen jogos, de az Olbers-paradoxon mögött végső soron az az alapfeltevés húzódik meg, hogy az univerzum homogén és izotróp. (És a feloldás pedig az, hogy lehet, hogy valóban az, viszont nem statikus és véges idővel ezelőtt keletkezett.) A homogenitás feltételezése viszont maga a kopernikuszi elv (egy formája). Ilyen formán mégis analógiába állítható a kettő, nem? Vagyis: ha mi itt vagyunk, akkor az értelmes élet nem különleges a kopernikuszi elv értelmében. Vagyis, ha helyes a kopernikuszi elv, akkor hol van mindenki? Szerintem, ha ezt tekintjük mögöttes elméletnek, vagy legalábbis "nullhipotézisnek", akkor áll az analógia és akár még a feloldás is lehet ugyanaz. (Vagyis az Univerzum relatíve fiatal és még ráadásul tágul is.) Vagy rosszul látom?

zoltan galantai phd · http://mono.eik.bme.hu/~galantai 2018.03.17. 18:03:55

A kopernikuszi elv vitathatatlanul (sokszor) hasznos és sokat emlegetett gondolati eszköz,, viszont egyfelől éppen az a kérdés, hogy az értelmes élet kivltéel-e v szabály, és a kopernikuszi elvet felhasználva gondolhatjuk ugyan azt, h szabály - csak éppen nem biztos, h igazunk lesz. A 19. sz-ban is a kopernikuszi elvet próbálták használni annak a kérdésnek a megválaszolására, h ha a többi bolygó is ugyanúgy bolygó, mint a mint a Föld,, akkor nyilván "ugyanolyan" is. Nyilván vannak rajtuk hegyek, völgyek meg tengerek és értelmes lények - csak éppen az utóbbiak a naprendszeren belül valószínűleg nincsenek. Mint ahogy a hegyek fogalma is nehezen értelmezhető mondjuk a Jupiter esetében... Szóval szerintem a túlságosan általános elvekkel az a probléma, h nem tudjuk konkrét esetekre alkalmazni anélkül, h ismernénk a konkrét esetet.