Féljünk-e a földönkívüleiktől?

2017. július 17. - zoltan galantai phd

Amikor Hawking egy alkalommal arról beszélt, hogy minden áron meg kell gátolni a METI-t (Messaging to Extraterrestrial Intelligence), vagyis a hipotetikus idegeneknek való üzenetküldést, mert azok akár – nagyon – rosszindulatúak és velünk szemben ellenségesek is lehetnek, akkor erre Jill Tarter, a SETI elkötelezett híve azt válaszolta, hogy szó sincs ilyesmiről, ugyanis az idegenek szükségképpen jóindulatúak. Valójában egyiküknek sem volt igaza, és a két álláspont közötti ellentét arra is rávilágít, hogy ideje lenne lépnünk a kérdésben.

arecibo-message.jpg1974-ban Frank Drake Carl Sagan és néhány más szakértő segítségével kidolgozott egy „üzenetet” a hipotetikus idegen civilizációk számára, és útnak is indította. Ami egyfelől azért elgondolkoztató, mert ez az „egész emberiség” nevében tette, miközben csupán néhány ember véleményét, preferenciáit, meggyőződéseit stb. tartalmazta. Több mint meghökkentő lenne, ha egy magánember egyszer csak úgy döntene, hogy az országa nevében foglal egy kérdésben állást, és esetünkben ez talán azért nem tűnt nagyon elfogadhatatlannak (DE: számomra annak tűnt), mert leginkább nincs olyan hivatalos szervezet, amely jelenleg fel lenne jogosítva arra, hogy az „egész Föld” nevében beszéljen.
Másfelől ebben a hozzáállásban az a megközelítés is tetten érhető, amely a SETI eddigi történetét jellemezte: ha nálam van az eszköz, akivel kommunikálni (jeleket küldeni vagy fogadni) lehet, akkor feljogosítva érzem magam, hogy a téma szakértőjeként lépjek fel. Pedig az eszköz birtoklása nem tesz automatikusan azzá.
Az persze két különböző kérdés, hogy valakinek joga van-e az egész emberiség nevében fellépni; illetve, hogy ezáltal veszélybe sodorja-e az emberiséget. Az Almár Iván nevéhez fűződő San Marino Skála részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi is számíthat esetünkben veszélyesnek, úgyhogy erre most nem térek ki. Arra viszont kitérek, hogy már a Drake-féle, Aericoból kisugárzott üzenettel kapcsolatban azt mondta a brit királyi csillagász, sir Martin Ryle, hogy ez kiszolgáltatja a Földet egy esetleges idegen támadásnak (Yount, Lisa: Modern Asdtronomy: Expanding Te Universe. Chelsea House, 2006. p. 75). Nagyjából ugyanezt mondja Hawking is, illetve általában véve az aktív üzenetküldés ellenzői, és erre sokak szerint nem válasz az, hogy a televizó- és rádiójekkel már úgyis elárultuk a létezésünket: ha az őserdőben lopakodva ragadozók támadásától tartok, és megreccsen a lábam alatt egy ág, akkor ez nem teszi indokolttá, hogy még kiabálni is kezdjek, és ezzel még inkább magamra irányítsam a figyelmet.
Ahol persze bármennyire is meggyőző, csupán egy hasonlat, és kérdés, hogy mennyire érvényes. Ugyanis maga az alapfeltevés kérdéses (mely szerint az emberiség valóban egy ragadozókkal teli univerzum-dzsungelben óvakodik előre), és másokkal együtt Jill Tarter is úgy véli, hogy hosszú távon a kooperatívabb és együttműködésre készebb fajok maradnak fenn – és mivel a hipotetikus idegenek nyilván idősebbek nálunk, ezért nyilván ilyenek.
Albert A. Harrison négy érvet hoz fel ezen álláspont mellett:
1. Ahogy egyre nő a társadalmi egységek (bármit jelentsen is ez) mérete, egyre többen tartoznak a „mi” kategóriájába – és egyre kevesebben a kívülálló és nem feltétlenül kedvelt „ők”-be.
2. „A totális rezsimeket demokráciák váltják fel” az időben előre haladva, és „egy kutató arra a következtetésre jutott, hogy a demokrácia és a béke között a legerősebb empirikus törvény a nemzetközi kapcsolatokban”.
3. A matematikai modellekből is az derül ki, hogy azok az országok maradnak fenn hosszabb ideig, melyek az agresszív külpolitika helyett az együttműködésre törekszenek.
4. A történészek szerint kétszáz éven belül a Föld békés, háború nélküli hely lesz (Harrison, Albert A.: Starstruck. Cosmic Visions in Science, religion, and Folklore. Bantam Books, 2007, p. 98 - 99.).
Mindez ha elsőre nem is meggyőzően, de vonzóan hangzik. Viszont legalább két szinten lehet vele kapcsolatban kritikákat megfogalmazni.
Egyfelől a konkrét állítások szintjén, kezdve azon például, hogy a demokráciák „békesebbek”. Ez ugyanis esetünkben túlságosan is általánosító: bár mind Dánia, mind az USA demokrácia, a külpolitikájuk és a katonai erő alkalmazásával kapcsolatos elképzeléseik nem is lehetnének különbözőbbek. Remélhetjük ugyan, hogy egy csillagközi Dániával fogjuk felvenni a kapcsolatot, de mi lesz, ha a különben demokratikus (feltéve, hogy esetükben értelmezhető egyáltalán ez a fogalom) idegenek valamiért afféle terroristáknak vagy legalább potenciális fenyegetésnek tekintenek minket? Vagy például ott az a kijelentés, mely szerint a világ a demokratizálódás felé tart: igen, jelen pillanatban. Ám ennek az állításnak kétszáz évvel ezelőtt egyszerűen nem lett volna értelme, és egyáltalán nem biztos, hogy újabb kétszáz év múlva lesz. Röviden: egy aktuális, nagyon rövid időszakra kiterjedő megfigyelésből próbál általánosítani. És így tovább.
Másfelől: az antropológus Kathryn Denning említi, hogy az ő szakterületének „köszönhető” a társadalomtudományok két „nagy gondolata”. Az első az volt az 1800-as években, hogy a különböző társadalmak megfelelően hosszú idő alatt szükségképpen ugyanazt a fejlődési utat futják be (ezt nevezzük unilineratiásnak), a második pedig az volt a 20. században, hogy „az unilineáris társadalmi fejlődés modellje túlegyszerűsítő és nem pontos” (Denning, Kathryn: „L” on Earth. In . In Civilizations Beyond Earth, 2011, p. 79.). Érts: a különböző társadalmak különbözőféleképpen fejlődnek (még a Földön is), és innentől kezdve semmi okunk feltételezni, hogy egy idegen civilizáció ugyanazt az utat futná be (demokrácia végponttal), mint mi. Amivel nem azt mondom, hogy lehetetlen, csak azt, hogy nem tudjuk, és ezzel el is jutottunk a lényegig.
Nevezetesen, hogy mint ahogy nem lehetünk benne biztosak, hogy egy hipotetikus idegen civilizáció barátságos lesz velünk, abban sem lehetünk biztosak, hogy ellenséges lesz – mivel egyszerűen semmilyen információnk nincs arról, hogy milyenek. Viszont több-kevesebb intenzitással azért 1974 óta folyik METI.
Személy szerint hajlanék arra, hogy jó, akkor inkább állítsuk le, mert fő a biztonság, és azért (vagy legalább a valamivel nagyobb biztonság esélyéért) nem nagy ár, ha nem sugárzunk szándékosan mindenféle üzeneteket az űrbe. Csak éppen ott vannak pl. a SETI azon támogatói, akik – a fentebbi hibás érvelés vagy valami más alapján – úgy gondolják, hogy igenis folytatnunk kell.
A megoldás tehát valami olyasmi lehet, mint amikor felmerült, hogy a genetikailag módosított organizmusok esetleg veszélyt jelenthetnek az emberiségre. Aminek nem az lett a következménye, hogy betiltották az egészet, hanem az, hogy a témával foglalkozók önszabályozó módon felfüggesztették a kutatásokat, amíg 1975-ben egy konferencián, hasonlóképpen önszabályozó módon meg nem állapodtak abban, hogy hogyan tovább.
Vagyis ugyanúgy, mint ahogy ma már vannak a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia által megfogalmazott „protokollok” azzal kapcsolatban, hogy miként kellene viselkedni/mit kellene tenni, ha idegen értelmes élet jeleire bukkannánk, itt az ideje, hogy első lépésben felfüggesszünk minden irányú tevékenységet, majd pedig kidolgozzunk egy protokollt a METI-vel kapcsolatban is. Ha ugyanis nem tudjuk kizárni az idegen civilizációk létét; és azt sem tudjuk kizárni, hogy ezek nem barátságosak lennének velünk szemben, akkor nem ártana kissé komolyabban is foglalkozni a problémával ahelyett, hogy mindenki azt csinál amit akar – akár az egész emberiség nevében is.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr2412668125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.