Kolonizálni a világűrt?

2017. július 14. - zoltan galantai phd

Ciolkovszkij szerint „az emberiség bölcsője a Föld. De nem élhetünk örökké a bölcsőnkben”. Ezt még az ESA is a jelmondatául választotta, viszont valójában több kérdést is felvet – mind a világűr kolonizálásával, mind pedig a SETI-vel kapcsolatban.

Hogy az elején kezdjük, Ciolkovszkij azt mondja, hogy
1. a csecsemő nem éli le az életét a bölcsőben
2. a Föld olyan az emberiség számára, mint a bölcső a csecsemőnek
3. tehát mi sem maradhatunk örökké a Földön.
Vegyük észre, hogy Ciolkovszkij adós marad annak a magyarázatával, hogy miért is kellene elfogadnunk a 2. állítást. Abból ugyanis, hogy ő így gondolta, csupán az következik, hogy így gondolta, de ez nem érvelés: ez a petitio principii (=bizonyítás a bizonyítandóval) nevű logikai hiba, amikor az érvelő abból indul ki, hogy igaza van – és ebből azt vezeti le, hogy igaza van.
Tspace-colonjpg.jpgehát érdemes feltennünk a kérdést, hogy miért is kellene mennünk? Illetve – és ez nem szükségképpen ugyanaz – mi ért is érezzük úgy, hogy mennünk kéne? És nem mellékesen: vajon egy hipotetikus idegen civilizáció tagjai is töprengenek-e a Világmindenség meghódításán (de legalábbis felderítésén) vagy ez csak az emberi fajra jellemző?
Ami az első kérdést illeti, mostanában jócskán hallani például arról, hogy Hawking szerint a Földön hosszú távon nincs jövőnk – többek között az ember okozta felmelegedés miatt. Vagy ott van az X-Díj alapítója, Peter Diamandis, aki szerint miután az ember millió éveken keresztül fejlődött, „az utóbbi 60 évben az atomfegyverek fejlődése elvezetett ahhoz a potenciális veszélyhez, hogy kipusztítsunk magunkat. Előbb – utóbb ki kell terjesztenünk az életet ezen a kék és zöld glóbuszon túlra, vagy végünk van” (idézi Impey, Chris: Beyond. Our Future in Space. W. W. Norton, 2016, p. 89.). Viszont ha idelent olyan problémákkal küszködünk, amelyeket nem tudunk megoldani, és amelyek végzetesek ránk nézve, akkor ezen miért segítene, amennyiben egy másik bolygóra vagy egy űrvárosba költöznénk a problémáinkkal együtt?
Másfelől: egyáltalán miért van az emberben felfedezési vágy, és miért akart mindenhová eljutni a Földön? Ezen a ponton meg kell különböztetnünk azt a diffúziót, amivel egy állatfaj lassanként benépesíti a számára alkalmas környezetet attól, ahogyan az ember (=homo sapiens) csinálta, aki néhány tízezer évvel azután, hogy elhagyta Afrikát, már a Föld legeldugottabb pontjain is ott volt – ellentétben a többi hominidával, amelyek lényegesen lassabban és korántsem mindenhová jutottak el. Egy lehetséges (és számomra meggyőzőnek tűnő) magyarázat szerint ugyanis mintegy 40 ezer évvel ezelőtt megjelent egy mutáció (R7), amely hajlamosabbá teszi az embereket „a kockázatvállalásra és új helyek felfedezésére meg újdonságkeresésre”. Ez az emberek kb. 20 százalékában van meg, és az elmélettel összhangban míg a régóta egy helyen élő ázsiaiak 1, addig a latin-amerikaiak 60 százalékára jellemző – és ugye oda való eljutáshoz kellett a legnagyobb erőfeszítés (uo. p. 16 – 17.). Vagyis – kissé leegyszerűsítve – ez lenne az oka annak, hogy az összes földi élőlény közül az ember az egyetlen, amely gyorsabban terjeszkedett, mint az az alapvető szükségletei (élelem, lakóhely stb.) indokolttá tették volna (uo. p. 14.).
Ami viszont két dolgot jelenhet. Egyfelől: még ha megpróbálnák is amellett érvelni, hogy egy ilyen genetikai változás evolúciós előnyt jelent, semmi sem teszi szükségszerűvé, hogy ez bármikor is megjelenjen – lévén szó evolúcióról, csupán lehetőségről, nem pedig szükségszerűségről beszélhetünk, és amennyiben mi is e nélkül élnénk, úgy a Föld kolonizációja nemhogy az újkőkor végére nem fejeződött volna be, de még ma is óriási fehér foltok lennének a térképeinken (mármint ha érdekelne minket egyáltalán a globális térképek rajzolgatása). Ad analogiam: egy hipotetikus idegen civilizáció a fentebbiek értelmében talán ugyanolyan lassan, óvatosan és mindent egybevetve kevéssé sikeresen terjeszkedne még a saját bolygóján is, mint az australopithecus, noha intelligens lenne – arra pedig végképp nem gondolna, hogy kilépjen a világűrbe. Értsd: az intelligencia és az aktív újdonságkeresés nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz, és ennek megfelelően egy idegen civilizáció akár teljesen máshogy is állhat a dolgokhoz.
Ráadásul, miként az antropológus Kathryn Denning felhívja rá a figyelmet, maga a „civilizáció” fogalma is, amelyből a hipotetikus idegen értelem keresésekor ki szoktunk indulni, „tökéletesen bele van ágyazva a jelenlegi nyugati gondolkodásba”, és ennek megfelelően úgy szoktuk elképzelni, mint amit rajta kívül pedig kulturális vákuum vagy éppen ellenségek vesznek körül, miközben térben meg is időben egyértelműen körülhatárolt, (Denning, Kathryn: „L” on Earth. In . In Civilizations Beyond Earth, 2011, p. 76.).
Csak éppen ez a definíció korántsem szükségszerű. Szóval csak óvatosan az idegen civilizációkra vonatkozó általánosításokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr6512661953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.