Az UFO-k és a SETI jövője

2017. július 10. - zoltan galantai phd

Egy elképzelés szerint az UFO-kkal nem biztos, hogy az a probléma, hogy nem léteznek (miként például én is gondolom), hanem az, hogy a tudomány képtelen megragadni a jelenséget – függetlenül attól, hogy léteznek-e. Eközben talán modellül szolgának a SETI-nek is – bár ez nem túl biztató.

Don Donderi pszichológus azt mondja, hogy a tudománnyal az a probléma, hogy egyfelől lassú; másfelől pedig, hogy nagy mértékben „kapuőrökre” épít, akik eldöntik, hogy mit engednek be a tudományba és mit nem, és akik általában elutasítóak az állítólagos UFO-k létével kapcsolatban. Ezen a helyzeten azzal lehetne segíteni, hogy vagy a katonai hírszerzés módszereit vennénk át, vagy áttérhetnénk valamiféle esküdtbíróság-szerű (alapú) megközelítésre (Harrison, Albert A.: Starstruck. Cosmic Visions in Science, religion, and Folklore. Bantam Books, 2007, p. 63.). ufok-honnet-jonnek7422057264_020e4981ed_o.jpg
Nézzük most sorban Donderi elképzeléseit. Elsőre nekem is nagyon vonzónak tűntek – aztán, amikor jobban átgondoltam, akkor már jóval kevésbé. Sőt.
Ami a „kapuőröket” illeti, ilyenek (sajnos vagy nem sajnos) nem csupán a tudományban vannak, hanem mindenütt, ahol emberek csoportokba szerveződnek – csak éppen hangadóknak, századparancsnoknak, főnöknek stb. hívják őket. Tehát ez ellen nem az jelenti a megoldást, ha a hagyományos tudományos megközelítést valami másra cseréljük le (ahol egyébként történnek – még ha sokszor nem is sikeres – kísérletek a probléma megoldására pl. az ún. peer-to-peer review révén).
A „lassúság” pedig valami olyasmit jelent, hogy a kísérleteket és a megfigyeléseket újra meg újra megismételjük, hogy biztosak lehessünk a végeredményben. Értsd: egy vagy néhány megfigyelés/kísérlet nem bizonytó erejű – viszont a hagyományos érvelés szerint az UFO-k esetében hiányzik a megismételhetőség. Mint ahogy egyébként mondjuk a megfigyelő csillagászat esetében is, tehát ez önmagában nem gátolná meg, hogy használható hipotéziseket állítsunk fel. Sokkal nagyobb probléma, hogy az UFO-k esetén sokszor (a legtöbbször) meg a megfigyelés tényében sem vagyunk biztosak, nemhogy abban, hogy miről is szólt a megfigyelés.
Úgyhogy részben ez az, ami miatt – Donderi szerint – érdemes lehet például a hírszerzési modellt átvennünk. A II. világháborúban a brit tudósok nem hitték el, hogy rakétatámadás érhetné Londont, ugyanis hajtóanyagként kizárólag a puskaport tudták elképzelni – a hírszerzés viszont megfelelő információkat kapott az ellenállóktól. Eközben gyorsan dolgozott; képes volt számos különböző forrásból származó adatot felhasználni; levonni a megfelelő következtetéseket… stb. (uo. 64.). Azonban vegyük észre, hogy bármennyire meggyőzőnek is tűnjön ez a példa, az, hogy egy adott esetben a tudomány nem működött jól, nem jelenti sem azt, hogy más esetekben is kudarcot vallott volna (éppen ekkoriban építette meg példának okáért az atombombát, ami azért eléggé nagy tudományos teljesítmény). Sem pedig arról nincs szó hogy bár a hírszerzési módszer esetenként beválik, ez mindig így van: a németek hosszú időn keresztül félrevezették Sztálint a Szovjetunióval kapcsolatos háborús terveiket illetően; a szövetségesek a németeket a tervezett partraszállás helyével kapcsolatban – és így tovább. Szóval mennyivel is jobb a Donderi-féle „hírszerzési módszer” a tudományosnál?
Nem kevésbé problémás Donderi másik javaslata, az esküdtbíróság-modell sem. Itt az lenne a lényeg, hogy ne „minden kétséget kizáróan” állapítsuk meg, hogy az UFO-k esetében igaz-e mondjuk az ETH (extraTerrestrial Hypothesis, vagyis, hogy földönkívüli látogatókról van szó), hanem elfogulatlan kívülállók bevonásával, 90 százalékos vagy annál nagyobb valószínűéget (bármit jelentsen is esetünkben a valószínűség) tudjunk rendelni az egyik állásponthoz.
Viszont itt kezdődnek a problémák (pontosabban folytatódnak). Egyfelől Dawkins egyenesen azt mondja, hogy „az esküdtbíróság valószínűleg az egyik legrosszabb jó gondolat, ami valaha létezett” (Dawkins, Richard: Az ördög káplánja. Vince Kiadó, 2005., p. 55.). Ugyanis „az esküdtszékek egy vagy két hangadó erőteljes hatása alatt állnak”, és a döntések nem lesznek sem kiegyensúlyozottak, sem elfogulatlanok (uo. p. 57.), és amennyiben nem voltunk elégedettek a tudománnyal, akkor ezt még annyira sem lesz okunk szeretni.
Másfelől egy John Michael Greer nevű szerző azt veti fel, hogy Donderi lényegében azt javasolja, hogy ha a tudomány nem támogatja az UFO-k létét, akkor egyszerűen változtassuk meg a tudományosság kritériumait (Greer, John Michel: The UFO Phenomenon: Fact, Fantasy and Disinformation. LLevellyn Publications, 2009., p. 108.). Márpedig miközben kétségtelen, hogy az időben változik, hogy mi számít tudománynak és mi nem, egy ilyen „hozzáigazítás” legalábbis megkérdőjelezhető lenne. Persze bevezethetünk egy olyan tudományfogalmat, amely a szubjektív meggyőződésekből fakadó valószínűségeken alapul, de ha ez nem is biztosan lenne rosszabb (bár szerintem az lenne), egészen biztosan teljesen más dolgokra lenne használható vagy nem használható, mint a mostani.
Végezetül: ez az egész, az UFO-k létével vagy nem létével kapcsolatos vita – és számomra ezért is volt érdemes foglalkozni vele – felvet egy jóval általánosabb kérdést is. Azt, hogy vajon joggal remélhetjük-e (illetve miért hisszük), hogy a tudomány jelen- vagy jövőbeni formájában képes lesz minden tudományos kérdésre érdemi választ adni? Továbbá az is felvetődhet, hogy ez az immár több mint 60 éve tartó UFO-történet nem annak valamiféle modellje-e, hogy mi lesz, ha egyszer sikerül „jeleket” fognunk? Természetesen csábító azt gondolni, hogy akkor könnyebb helyzetben leszünk, mint most, amikor a megfigyelések (horribile dictu: a megfigyelők) megbízhatatlansága, a nem megfelelő dokumentáltság stb. leküzdhetetlennek látszó akadályt jelent.
A témával foglalkozó Peter Sturrock úgy fogalmaz, hogy „nem tudjuk, hogy az UFO-k csalás, illúzió vagy valóság-e. És ha valóságosak, akkor [nem tudjuk, hogy] pszichológiai vagy szociológiai természetű jelenségről van szó, vagy a fizikához tartoznak? És akkor ez utóbbi, akkor nem tudjuk, hogy a mai fizika alapján lehet-e megérteni őket vagy a 21. (esetleg 30.) századi alapján.” (idézi: Harrison, uo, p. 79 – 80.).
De ha egyszer beleütköztünk egy – egyelőre – a tudomány számára esetleg nehezen vagy éppen sehogy sem kezelhető, akkor vajon a SETI az első észleléseket követően nem válik-e majd hasonlóképpen problémássá? Elvégre ott is rengeteg olyan információ és háttértudás fog hiányozni, ami szükségesnek látszik a tudomány normális működtetéséhez.
És ugye eredetileg az UFO-kkal kapcsolatos problémákra sem számított senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr6312651639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.