Kapcsolatfelvétel idegen civilizációkkal: mint a neandervölgyiek?

2017. június 19. - zoltan galantai phd

A hipotetikus idegen civilizációk és az emberiség közötti kapcsolatfelvétellel, illetve annak nehézségeivel kapcsolatban talán támpontot nyújthat, amit a neandervölgyiek és a homo sapiens különbségeiről tudunk (vagy gondolunk).

Egyes kutatók szerint „egy neandervölgyivel való kapcsolatfelvétel [számunkra]… komplikáltabb lenne, mint amikor egy modern felnőtt elméje találkozik egy 18 hónapos gyerekével, írja a kognitív régészettel foglalkozó Paul K. Wason (Encountering Alternative Intelligences. Cognitive Archaeology and SETI. In Civilizations Beyond Earth, 2011, p. 45.). Majd pedig sürgősen hozzáteszi azt is (uo. p. 46), hogy ez a kép persze eléggé félrevezető lehet, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy az egyedfejlődés (csecsemő – gyerek – felnőtt) a törzsfejlődést modellezné. Sőt, biztos, hogy nem.
A kérdésben persze jóval több van ennél: Steven Mithen ősrégész szerint a neandervölgyiekkel kapcsolatban többek között azt érdemes kiemelni, hogy három féle intelligenciával rendelkeztek: társassal, technikaival és természetivel (=”natural history intelligence”, i. m., p. 46). Az első alapvető fontosságú minden társas lény számára; a harmadik pedig lehetővé teszi, hogy „megértsék”, ami a természetben történik, és így életben maradjanak. the-neanderthal-man.jpg

a kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/235805730464258165/

Na de mi van a másodikkal, a technológiaival? Tényleg szükségünk van erre? Hacsak nem értjük bele az „intelligencia” fogalmába per definitionem a technikai intelligencia meglétét is (márpedig miért is tennénk), úgy legalábbis elképzelhető, hogy egy idegen civilizáció jól elvan e nélkül. És még ha kikötnénk is a technikai intelligencia szükségességét a túléléshez vagy a biológiai sikerességhez (nem mintha nem boldogulna e nélkül a legtöbb faj nagyon is jól), ez még mindig nem jelentené, hogy bármikor is el kellene jutni a csillagközi kommunikációra alkalmas technológia szintjére.
Ami a neandervölgyieket illeti, jelenleg úgy tűnik, hogy volt ugyan valamiféle technológiájuk, ám az jóval korlátozottabb volt a homo sapiensénél (ami esetünkben a cro-magnoni embert jelenti): leginkább helyi anyagokból állították elő a kőeszközeiket, melyek korántsem voltak olyan változatosak, mint a mieink; használták ugyan a tüzet, de korántsem olyan kiterjedten, mint mi; nem igazán hajlottak az olyan absztrakt tevékenyégekre, mint a halottkultusz, és így tovább (p. 50 - 51.). Amiből több kutató is azt a következtetést vonta le, hogy ezek szerint máshogy gondolkoztak, mint mi, és másmilyenek voltak az értelmi képességeik (ld. a gyerek – felnőtt szembeállítást).
De, és ez elég nagy de: egyfelől szigorú értelemben véve nem tudjuk, hogy valóban máshogy gondolkoztak-e a neandervölgyiek, vagyis valóban mások voltak-e az értelmi lehetőségeik és kapacitásaik – vagy pedig ez csupán egyfajta kultúra megnyilvánulása, amely azonos biológiai, agyi, kognitív alapokon (kinek hogyan tetszik) nyugszik ugyan, ám ugyanúgy eltérő eredményekhez vezet, mint egy bridzs klub meg egy focicsapat szurkolói kemény magjának az eltérő kultúrája (én ugyan hajlok a kognitív különbségek elméletét elfogadni vagy legalább rokonszenvezni vele, de ez csupán a személyes vonzódásom a biológiai megalapozottságú magyarázatokhoz, és akár hibás is lehet, mivel sem pro, sem kontra nincsenek tényeink. Csak megfigyeléseink vannak az eltérő viselkedésekről).
Másfelől: nem szabad abba a hibába esnünk, hogy mivel a homo sapiens fennmaradt, ők pedig nem, ezért azt tételezzük fel, hogy szükségképpen „fejletlenebbek” (=kevésbé/máshogy értelmesek) lettek volna. Abból, hogy mi túléltünk, nem feltétlenül következik, hogy ez a fejlettebb temetkezési vagy éppen eszközkészítési szokásainknak lenne köszönhető. Miközben persze jó kérdés, hogy milyen lenne az, ha a jelenlegi helyett az „ők maradnak meg, nem mi” forgatókönyv valósul meg.
Végezetül – és ezzel vissza is kanyarodunk az idegen civilizációkhoz – annak, hogy a neandervölgyiek és a homo sapiens ne értették volna egymást, szintén több olvasata van (feltéve, de meg nem engedve, hogy tényleg így volt).
Elképzelhető például, hogy kölcsönösen nem értették egymást: sem az egyik a másikat, sem fordítva.
Viszont az is elképzelhető – és ez számomra sokkal izgalmasabb –, hogy a neandervölgyiek ugyan tanácstalanok voltak a mi viselkedésünket illetően, mi viszont, hogy egy meglehetősen hozzávetőleges hasonlattal éljek, ugyanúgy értettük őket, mint ahogy az ember egy nyúl viselkedését is érti – noha az nem érti az emberét. Mi több, fel sem merül benne, hogy nem érti – mint ahogy Wason is azt írja, hogy az cro-magnoniak viselkedésének értelmezésében „a neandervölgyiek [feltehetően] többé-kevésbé kudarcot vallottak, de nem is voltak ennek tudatában” (p. 50.).
Ami elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy amennyiben sikerülne felvennünk a kapcsolatot egy idegen civilizációval, akkor az vajon annyival „fejlettebb” (vagy legalábbis annyira más) lenne, hogy rá sem jönnénk, hogy már régen elvesztettük a fonalat? És eközben ők esetleg ugyanúgy értenék/kiszámíthatónak találnák a viselkedésünket, mint mi a nyúlét? Ami talán még kevésbé vonzó forgatókönyv, mint az, hogy kölcsönösen sikertelenek vagyunk egymás értelmezésében.
Vagy pedig – és ez persze jóval tetszetősebb – a közöttünk és egy „fejlettebb értelem” közötti viszony lényegileg más lenne, mint az ember – nyúl kapcsolat? Ugyanis mi – a nyúllal és talán a neandervölgyiekkel ellentétben – fel tudjuk tenni magunknak a kérdést, hogy nincs-e valami, ami annyira idegen tőlünk, hogy nem is gondolunk rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr5212600583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.