A Goldilocks-elvtől a neandervölgyi beszédig... [updated]

2018. április 10. - zoltan galantai phd

...és vissza, Az asztrobiológiában, közismert a Goldilocks-elv, amely azt mondja ki, hogy az élet számára vannak „éppen jó körülmények” – mármint például ha a bolygó „éppen jó távolságban” kering a központi csillagtól, és ezt a megközelítést szokás alkalmazni az egész Univerzumra is. Paul Davies egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a Világmindenség tudományos magyarázata nem tekinthető teljesnek, amíg nem számol ezzel az értelmes tervezéssel” (Paul Davies: The Goldilocks Enigma. A Mariner Book, 2008, epub kiadás), vagyis azzal, hogy a minket körülvevő fizikai körülmények „éppen jók” a számunkra. Ez persze az erős antrópikus elv átfogalmazása, de felvet bizonyos kérdéseket a neandervölgyiek beszédével kapcsolatban csakúgy, mint a SETI-ben használatos, általános "elvekkel" kapcsolatban.
gold-i.jpgAz elv nevét adó angol mese szerint egy kislány (Goldilocks) rábukkan a medvék házára az erdőben, és sorra kóstolgatva az asztalon hagyott tányérokat arra a megállapításra jut, hogy az egyikben túl meleg, a másikban túl hideg az étel – de a harmadikban éppen jó. Értsd: van egy optimális megoldás, illetve – és ez persze nem ugyanaz – akár úgy is gondolhatjuk, hogy csak egy akár használható, akár optimális megoldás képzelhető el. Mondjuk az étel hőmérsékletét, illetve az életre (és értelmes életre) alkalmas bolygók hőmérsékletét illetően. Ez utóbbi esetében persze különböző megoldások lehetségesek: az életzónát a Goldilocks-elvet követve kereshetjük a központi csillagtól távolabb, mondjuk nagy bolyó körül, egy hold fagyott óceánjának felszíne alatt.
Csak éppen ennek a mesének az az egyik ki nem mondott előfeltevése, hogy ha kizárólag az egyik tányér étel éppen jó hőmérsékletű Goldilocks számára, akkor mindenki ugyanazt fogja választani. De: miért is lenne így? Illetve: amikor a kislány megtalálja a megfelelő hőmérsékletűt, akkor valójában az is kérdés, hogy ez a lehetséges legjobb megoldás, vagy megenni éppen meglehet, de akár ennél kellemesebb is lehetne? Vagyis: ez csupán lokális vagy globális maximum? Mármint akár az „életbarát” Univerzum, akár az életzónák, akár pedig az emberi beszéd esetében.
Az életzónáknál talán még érvelhetnénk is amellett, hogy ha ugyanolyan biokémián alapuló életet keresünk, mint a miénk, akkor igenis van optimális hőmérsékleti tartomány még akkor is, ha az „életzóna” talán nem jelent mást, mint olyan környezetet, ahol az élet fenn tud maradni, és nem feltétlenül zóna – az is lehet, hogy inkább „pöttyök” sokasága, mert pl. egy hold jéggel borított óceánja mélye is megfelelő lehet (vegyük észre, hogy itt a „zóna” mint hasonlat ismét csak sugall különböző, nem biztos, hogy igaz dolgokat).
Az Univerzum esetén legfeljebb azt jelenthetjük ki, hogy az élet (és értelmes élet) számára alkalmas hely, de ebből nem következik, hogy nem lehetne akár alkalmasabb is (ad analogiam: ld. ezt a bejegyzést).
Látszólag témát váltva (de csak látszólag): ami a tagolt és jól érthető beszédet illeti, ezt az általánosan elfogadott elképzelés szerint a gégefő leereszkedése tette lehetővé (egyébként emiatt tudunk félrenyelés következtében megfulladni is). A science writer Bill Bryson pl. amellett érvel, hogy miközben a homo sapiens képes volt differenciáltan kifejezni a gondolatait, a neandervölgyi legfeljebb olyan egyszerű üzeneteket mondhatott el, hogy „éhes vagyok. Vadásszunk.” (Bill Bryson. Mother Language. The Story of English Language. Penguin, 2009, p. 12-13.). Mint ahogy A nyelvek világatlasza is azt mondja, hogy mivel „a neandervölgyi embernél… a gégefő valószínűleg magasabban helyezkedett el, emiatt a nyelv kevésbé volt mozgékony… kevésbé differenciált beszédre lehetett képes” (Bernard Combrie – Stephen Matthews – Maria Polinsky: A nyelvek világatlasza. Kossuth, 2006, p. 11.). Jelenleg már lehet ellenvéleményeket is hallani, hogy a neandervölgyiek hangterjedelme ugyanolyan nagy volt, mint a miénk (Journal of Phonetics, Volume 30, Issue 3, July 2002, Pages 465-484), a lényeg azonban mindenképpen az, hogy az értelmes, tagolt és hatékony beszédnek vannak olyan fiziológiai előfeltételei, amelyeknek mi, emberek, eleget teszünk, más humanoidok viszont nem. Ami egyben azt is jelenti, hogy ezek szerint a kutyák még akkor sem tudnának emberi módon beszélni, ha emberi értelemmel rendelkeznének (feltéve, hogy ez egyáltalán lehetséges lenne emberi nyelv birtoklása nélkül).
És ez annyiban igaz is, hogy nem lennének képesek szabatosan kiejteni az emberi szavakat.
Ám egyfelől abból, hogy az emberi hangképző szervek lehetővé teszik az emberi beszédet, nem következik szükségképpen, hogy nem lehetne jobban csinálni. Egy nem régiben megjelent cikk egyenesen amellett érvel, hogy az általunk alkalmazott, gégefő-alapú beszéd távol áll az ideális megoldástól, ugyanis az alacsony frekvenciájú hangok előállítására kevéssé felel meg – noha a „fonémikus érthetőség” szempontjából ez lenne a legjobb (Ingo R. Titze: HUMAN SPEECH: A RESTRICTED USE OF THE MAMMALIAN LARYNX. J Voice. 2017 Mar; 31(2): 135–141., itt olvasható).
Másfelől jusson eszünkbe, hogy vannak emberek, akik az emberi hangképző szervek használata nélkül is értelmesen és kifinomultan kommunikálnak – ugyanis valamelyik süketnéma-nyelvet használják. Az, hogy az élőlények túlnyomó része a hangokon alapuló kommunikációt preferálja, arra látszik utalni, hogy – legalábbis a földi körülmények között – ez a legjobb megoldás. De annyi azért legalábbis valószínű, hogy hacsak amellett nem akarunk érvelni (márpedig én nem akarok), hogy a süketnéma nyelvek létrehozásához előbb szükség van a hangalapú beszédre, úgy az érteles beszéd nem szükségképpen (emberi) hangképző szervhez kötött. Eközben, ad absurdum, akár két jel is (van vagy nincs) is elég lehet, bár az nem világos, hogy mennyire lenne egyszerű egy ilyen „digitális beszédhez” eljutni a semmiből kiindulva. Tudjuk persze, hogy „a világ nyelveiben megkülönböztethető hangok száma valahol 10 és 100 között változik” (A nyelvek világatlasza, p. 135.), vagyis kb. egy nagyságrendnyi különbség lehet az „építőkövek” számát tekintve, és még az is valószínű lehet, hogy 10-nél kevesebb hang esetén nagyon hosszúvá válnának a szavak – de ha valaki mondjuk csak 5-6 különböző hangot tud létrehozni, attól még beszélhetne (mint ahogy a kutyák által kiadott, megkülönböztethető hangok számát valahová öt és tíz közé teszik).
Mindent egybevetve tehát a jelek szerint az értelmes, tagolt beszéd nem csak emberi hangképző szervekkel valósítható meg. És bár az nagyon is könnyen elképzelhető, hogy a mi biológiai megoldásunk jobb, mint a neandervölgyieké volt, azért az sem zárható ki, hogy az övék a saját maguk számára ugyanolyan jól bevált: számukra ez volt az „éppen jó”.
Úgyhogy lehetséges, hogy amennyiben a neandervölgyiek beszédlehetőségei rosszabbak voltak a miénknél, akkor ennek az okát nem a hangképző szervekben kell keresni, és ezen a ponton az asztrobiológiában ismert „karbonsovinizmus” analógiájára akár „gégefősovinizmus” fogalmát is bevezethetnénk, amely a hangképző szervek anatómiai felépítését tartja a legfontosabbnak, és eközben egyedül a miénkről tudja elképzelni, hogy beválhat.
És hogy mi következik mindebből?
Egy: hogy érdemes lenne újra gondolni az emberi nyelv őstörténetét ahelyett, hogy automatikusan azt tételeznénk fel ,hogy a neandervölgyiek beszéde hangképző szervei alkalmatlansága miatt kevésbé kifinomult volt a miénknél. Akár még azzal a feltételezéssel is eljátszhatunk, hogy mivel volt szexuális kapcsolat a neandervölgyiek meg a homo sapiens között (akár már százezer éve is), a neandervölgyi nyelv is hathatott a miénkre, illetve fordítva (ld. például itt.). De hogy visszatérjünk tulajdonképpeni témánkhoz: persze egy esetleges idegen civilizációnál sem várható el, hogy a beszédük (kommunikációjuk) a miénkhez hasonló gégefő működésén alapuljon.
Továbbá: a fentebbiekből az látszik, hogy a Goldilocks-elv valójában nem használható, mivel miközben túlságosan általános, aközben túlságosan sok olyan, ki nem mondott előfeltevést tartalmaz, amelyeknek meg kellene valósulnia ahhoz, hogy érvényes legyen (ld. az "éppen jó hűmérsékletű" étel esetét). És talán ugyanez a helyzet a többi, az élet és értelmes élet kutatásával kapcsolatban előkerülő „általános elvekkel” is az ún. kopernikuszi elvig bezárólag. Az, hogy értelmezhetetlenek, mert ha pl. azt mondom, hogy „éppen jó", akkor azt is meg kell mondanom, hogy kinek és milyen körülmények között. Csak éppen esetünkben sem erről, sem arról nem tudunk semmit.

A bejegyzés trackback címe:

http://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr5113824680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.