seti

Az életig vezető út

2017. augusztus 22. - zoltan galantai phd

edu_science.pngJelenleg abból szokás kiindulni, hogy a fizikai törvények az egész Univerzumban ugyanolyanok, mint a Földön, vagyis helytől és időtől függetlenül érvényesek (Askhenazi, Michael: What We Know About Extraterrestrial Intelligenc. Foundations of Xenology. Springer, 2017, p. 35.). Ha a Fermi-paradoxonra adott válaszok számát akarnánk szaporítani, akkor most felvethetnénk, hogy talán mégsem, és a lokálisan megfigyeltekből ez esetben nem biztos, hogy lehet az univerzálisan érvényesre általánosítani. Értsd: nekünk itt most életbarátnak vagy legalábbis az élet számára kedvezőnek látszik a Világmindenség, de nem biztos, hogy ez más térrészekben is így van (ugyanis ott esetleg mások lehetnek - legalább ennek a gondolatkísérletnek az erejéig - a biológiai keretrendszeréül szolgáló fizikai törvények, csak mi nem tudunk róla).

chemist-vintage-illustration.jpg
De hogy ennek taglalása helyett a többé-kevésbé lokális megfigyelésekből való következtetésekkel kapcsolatos logikai problémáknál maradjunk: „valószínűnek látszik, hogy az élet… [másutt is] nagymértékben ugyanazokon az alapokon fejlődik ki, mint a Földön”. Emellett a szokásos érvelés szerint két dolog is szól: egyfelől az, hogy a odakint, a világűrben csak úgy hemzsegnek a szerves molekulák. Másfelől pedig az, hogy amikor az 1950-es években megpróbálták rekonstruálni az ősi Földön uralkodó körülményeket (ez volt a Miller – Urey kísérlet), akkor ezek a bizonyos szerves molekulák szinte azonnal létrejöttek (uo., p. 36.).
Ez a két érv azonban nem is olyan meggyőző, ha meggondoljuk, hogy valójában semmi sem következik belőlük az életre vonatkozóan – ugyanis nem az életre vonatkoznak (vagy legalábbis nem tudjuk, hogy arra vonatkoznak-e). Az egyik egyszerűen azt állítja, hogy a világűrben találhatóak olyan molekulakombinációk, melyek az élet építő kövei – de azt nem teszi biztossá, hogy található odakint élet is (legfeljebb lehetővé). Természetesen megtehetjük, hogy azt mondjuk, hogy ezek a molekulák a földönkívüli élet valamiféle indikátorai – csak éppen ez az, amit valójában nem tudunk. Egy hasonlattal élve: mintha azt mondanánk, hogy nyilván van máshol is élet, mivel a Földön is meg tőlünk milliárd fényévekre is találhatóak különféle elemi részecskék – ám attól, hogy az általunk ismert élet elképzelhetetlen az elemi részecskék nélkül, a jelenlétükből nem következtethetünk az élet megjelenésére. Vannak olyan helyek, ahol jelen vannak, és jelen van az élet is (például itt, a szobámban, ahol ezeket a sorokat írom); és vannak helyek, ahol jelen vannak ugyan, de az élet hiányzik mellőlük. Az pedig, hogy a Miller – Urey kísérletből több mint ötven év alatt nem sikerült eljutni az életkonstruálásig, mintha arra utalna, hogy gond van a kiindulási ponttal, mely szerint a szerves molekulák elegek vagy majdnem elegek hozzá.
És különben is: három forgatókönyv lehetséges:
1. szükséges és elégséges: a szerves molekulák jelenléte szükséges és elégséges is az élet létrejöttéhez: ha az egyszerűbb kémiai konstrukciókból meglehetősen egyszerűen bonyolult szerves vegyületek lettek, akkor az utóbbiakból ugyanolyan könnyen és természetesen fogunk eljutni az élő anyagig. Amire viszont azt válaszolhatjuk, hogy na de vajon miért is? ez állítás, nem pedig érv.
A második elképzelhető variáció szerint
2. szükséges, de nem elégséges a különböző organikus vegyületek megléte az élet kialakulásához. Értsd: valami más is kell hozzá: akár nagy számú próbálkozás, akár egy „valószínűtlen” véletlen stb.
3. Elégséges, de nem szükséges: végezetül elképzelhető, hogy a szerves molekulák esetében is ez a helyzet, vagyis: lehetne máshogy is csinálni. Ha megvannak a szerves molekulák, akkor élet lesz belőle – de attól, hogy nincsenek meg, az élet létrejöhet máshogy is.
Mármint az olyan életét, amely nem a szerves molekulákból, hanem valami másból építkezik, és innentől kezdve ha azt nem is tudjuk megmondani, hogy mi az igazság, de az azért valószínű, hogy jelenleg egyik lehetséges megoldást sem vethetjük el. És ez így is lesz egészen addig, amíg nem sikerül ténylegesen idegen életet találnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://seti.blog.hu/api/trackback/id/tr6112770642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása