A csillagász és SETI-kutató Jill Tarter azt írja a vallás(ok) és a SETI kapcsolatáról, hogy „egy idős (több tíz millió éves!), stabil, technikai civilizáció… vagy egyetlen vallás létezését tételezi fel, mert ez elkerüli a kilkkesedéséseket meg vitákat, vagy pedig egyet sem”, ugyanis a földi tapasztalatok szerint ha több lenne belőlük, az folyamatosan konfliktusokhoz, háborúkhoz, vallásüldözésekhez stb. vezetne. Majd pedig azt is hozzáteszi, hogy a történelem folyamán az emberek rendszerint feladták a vallásukat, ha fejlettebb technológiákkal rendelkező misszionáriusokkal találkoztak. (Tarter, Jill Cornell: SETI and the Religions of the Universe. In Dick, Steven J. (editor): Many Worlds. The New Universe, Extraterrestrial Life, and the Theological Implications. Templeton Press, 2000, p. 146 - 147). A kérdés, amit az alábbiakban szeretnék kissé jobban is körül járni: vajon milyen hatása lenne a vallásokra (egészen pontosan a nyugati vallásokra), ha kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül?

Vagyis nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy miként ítéljük meg a vallást. Mint ahogy azzal sem, hogy egy csillagász mi alapján gondolja úgy, hogy érdemben hozzá tud szólni a fentebbiekhez, miközben arról például elfeledkezik, hogy a középkorban nagyon is voltak olyan időszakok, amikor az iszlám ellenőrzésű területeken nagyon is békésen éltek egymás mellett a keresztények, zsidók, animisták stb. Ennél sokkal izgalmasabb, hogy mi következik (vagy nem következik) mindabból, amit a nyugati vallások eddigi történetéből le tudunk szűrni azzal kapcsolatban, hogy mennyire rendítené meg őket egy idegen civilizáció felfedezése.
A válasz pedig a tudományfilozófus Ernan McMullin szerint valami olyasmi, hogy az egyik alapvető fordulat akkor következett be a kereszténységben, amikor másokkal együtt Szent Ágoston is azt hangsúlyozta, hogy például a bibliai teremtésleírásban szereplő „első nap”, „második nap” stb. kifejezéseket nem szó szerint kell érteni (már csak azért sem, mert a Teremtés kezdetén még nem létezett a Nap). És a 16. századra, az európai vallásháborúk korára (ami egyben eltérő szentírás-értelmezéseket is jelentett) általánossá vált a literalizmus, vagyis az, hogy nem szó szerint kell érteni a Bibliát (McMullin, Ernan: Life and Intelligence Far from Earth: Formulating Theological Issues. In uo, p. 155 – 156.). És bár akadnak a szószerintiséghez ragaszkodó szekták, máig a nem szó szerintiség a norma a teológiában.
Eltűnődhetünk ugyan azon, hogy ha nincs a katolikus – protestáns ellentét, akkor mennyire válik elfogadottá ez a megközelítés; vagy éppen azon, hogy a tudományos felfedezések betölthették volna-e ugyanezt a „literalizáló” szerepet – és ez semmiképpen sem egyszerű kérdés, mert nem tudjuk, hogy egy erős és egységes vallás által dominált világban mennyire számítottak volna megengedhetőnek az eltérő értelmezések. Viszont mivel hosszú távon az ágotoni felfogás érvényesült, ezért innentől fogva lényegében semmi sem tudja megrendíteni a nyugati vallásokat – még egy idegen civilizáció felfedezése sem.
Mint ahogy az utóbbi évszázadok (sőt, meg merem kockáztatni: évezredek) két legnagyobb tudományos szemléletváltása sem ásta alá vagy lehetetlenenítette el őket: sem a kopernikuszi fordulat, sem pedig Darwin. Jellemző, hogy ez utóbbi például „csupán bizonyos vallási csoportokban váltott ki ellenkezést [akik viszont kisebbségben voltak], míg mások örömmel elfogadták az evolúciót”, írja a tudománytörténész John Henry (Henry, John: A Short History of Scientific Thought. Palgrave Macmillan, 2012, p. 229.). Ugyanis az evolúció léte értelmezhető volt úgy is a számukra, hogy a Teremtő különösen hatékony mechanizmust hozott létre az élőlények megteremtésére. Röviden és persze jelentős mértékben túlegyszerűsítve: a nem szó szerinti értelmezés lehetővé teszi, hogy bármilyen eredményt, tényt, adatot hozzáillesszünk vallási elképzeléseinkhez.
Egy Roland Puccetti nevű kutató például még az 1960-as évek végén, az 1500-as évektől jelen lévő hagyományokat felelevenítve azt vetette fel, hogy ha nem tételezzük fel, hogy Krisztus nem csak a Földön, de a nagyon nagy számú lakott világokon is testet öltött (feltéve, de meg nem engedve, hogy valóban rengeteg ilyen létezik), akkor vajon mi lesz az ő megváltásukkal? Amire válaszolhatjuk azt, hogy ez valóban probléma. Meg azt is, hogy nem az, mert nincs is szükségük megváltásra, ugyanis nem voltak részesei az eredendő bűnnek. Vagy azt, hogy Krisztus ugyanúgy megváltotta őket is, mint azokat, akik az ő kora előtt vagy után éltek/élnek/élni fognak. És így tovább (McMullin, i.m. p. 165.). Az egyik nagy különbség a tudomány és a vallás között az, hogy az utóbbinál, amennyiben elfogadjuk a nem szó szerinti értelmezést – miként már említettük – semmilyen tény vagy megfigyelés nem teszi kikezdhetővé az alapokat, amely a hiten alapul – csak azon kell változtatnunk, hogy pontosan mit is értünk az adott esetben a nem szó szerinti értelmezés alatt. Majd pedig akár még az is lehetséges, hogy a mai missziológia (=kb. vallási misszió tudománya) mellett a visszaszorulás/eljelentéktelenülés helyett megjelenjen az exomissziológia is (Harrison, Albert A.: Starstruck. Cosmic Visions in Science, religion, and Folklore. Bantam Books, 2007, p. 93 - 94.).
Ami másfelől persze nem jelenti azt, hogy akár a keresztény, akár bármelyik más vallás szükségképpen fennmarad addig, amíg emberek lesznek – csupán azt, hogy sosem lesz olyan tudományos felfedezés, amely szükségessé teszi a feldásásukat.