A kérdés természetesen nem az, hogy sikerült-e már bizonyítékot találni arra, hogy „nem vagyunk egyedül” (és ennek megfelelően más értelmes lények is azt kérdezgetik maguktól-e valahol, egy másik bolygón, hogy egyedül vannak-e), hanem az, hogy kik és milyen megközelítési módokat használva kezdtek a hipotetikus idegen civilizációk kutatásával foglalkozni.

A lkép forrása: https://www.3dsquirrel.co.uk/3d-model/13872-telescope-radio-radar-communication-outpost/

A válasz pedig valami olyasmi, hogy hosszú időn keresztül: az 1960-astól legalább a 2000-es évekig egy szükségképpen nem pontos analógiával élve leginkább olyan volt a helyzet, mintha miután a mérnökök elkészítenék az archeológusok számára fémdetektort, a régészetet a saját szakterületük részeként kezdenék kezelni. Értsd: mintha a SETI a csillagászat része lenne, noha arra keressük a választ, hogy vannak-e idegen civilizációk, és ha igen, akkor milyenek. De hát leginkább a természettudósok voltak azok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Douglas a Vakoch például azt mondja, hogy „történetileg a legtöbb, a SETI-be bekapcsolódó tudós csillagász vagy fizikus volt” (Archeology, Anthropology, and Interstellar Communication, 2014, p. xiv.. Ez a könyv amúgy szabadon letölthető, és szerintem érdemes is időt szánni rá).
Steven J. Dick a történeti összefoglalóban pedig arra mutat rá, hogy a Green Bank-i konferencián (=legelső SETI-konferencia) bár jelen volt a delfinek kommunikációjával foglalkozó John Lilly, „a társadalom- vagy humán tudományokat ne képviselte senki” (uo., p. 50.); és az első bjurakani (vagyis az első szovjet) konferencián, amelyet a Kardasov-skála kitalálója, Nyikolaj Kardasev szervezett, kizárólag rádiócsillagászok vettek részt (John Billingham, uo., p. 2-3.). És bár az 1971-es, a szovjetek által szervezett, újabb konferencián ott volt két antropológus (Kenn Falnnery és Richard B. Lee) meg a történész William H. McNeill is (p. 52.), „az utóbbi negyed században a SETI és a társadalomtudományok közötti kapcsolat jobb esetben is legfeljebb sporadikus volt”, írja Dick (p. 59.). És így tovább.
Mindez számomra (aki ha mégoly erős természettudományos érdeklődéssel rendelkezem is, azért alapvetően társadalomtudós vagyok) több szempontból fontos.Egyfelől persze azért, mert még belegondolni is rossz, hogy milyen lenne a régészet, ha kizárólag mérnökökre bíznánk, és ők a megfelelő tudás, ismeretek, szakmai fogások stb. nélkül esnének neki egy feltárásnak. Ami alapján egyébként legalábbis elképzelhető hogy a mai, SETI-ről szóló és fizikusok, csillagászok vagy matematikusok által írt könyvek túlnyomó része néhány évtized múlva ugyanolyan tudományos kuriózumnak fognak minősülni, mint mondjuk a 19. századi spekulációk a hold- meg marslakókról. Félreértés ne essék: nem azt akarom, hogy mostantól kezdve csak társadalomtudósok foglalkozzanak a SETI-vel – csak azt, hogy a természettudósok ne lépjenek túl a saját illetékességi körükön, és ne próbálják megmondani, hogy milyen lesz vagy nem lesz egy idegen civilizáció abból kiindulva, hogy ha értenek a kozmikus rádióforrások detektálásához, akkor nyilván értenek az intelligencia fejlődésének kérdéseihez is (ami amúgy a társadalomtudományról sem mondható el).
És persze az sem szerencsés dolog, ha a SETI-vel kapcsolatos intellektuális kalandozásaink során nem sokat törődünk a tudományosság kritériumaival. Márpedig ha a természettudományok logikáját próbáljuk a társadalomtudományokra ráeröltetni, akkor ez történik. Amit a mi estünkben tovább bonyolít, hogy eközben „nem választja el egyértelmű határ az idegen civilizációk tudományos kutatását a népszerű feldolgozásoktól”, mondja a tudománytörténész George Basalla (Civilized Life in the Universe, p. xii).
A téma klasszikusa, Carl Sagan például annak idején azt vetette fel, hogy mivel a fekete lyukak veszélyt jelentenek a csillagközi közlekedésre, ezért egy értelmes és technikailag magasan fejlett faj minden bizonnyal „jelző bójákat” fog elhelyezni a közelükben – mi pedig megpróbálhatjuk fogni azok jelzéseit… Ami, túl azon, hogy meghökkentően túlegyszerűsítő, egyben mintha azt is sugallná, hogy nem kell ide társadalomtudomány: némi józan ésszel bárki meg tudja mondani, hogy miként viselkedik egy (nálunk egyébként elképzelhetetlenül fejlettebb) civilizáció. Aminek a megmondására egyébként, hogy leginkább önmagamat ismételjem, a társadalomtudományok sem képesek, noha a társadalmak tanulmányozása amúgy a szakterületükhöz tartozik.
Másfelől: mondhatjuk ugyan, hogy nem a természettudósoknak kellene a SETI társadalomtudományi vetületeivel foglalkozniuk (és mostanra vannak is legalább szórványos kezdeményezések), de attól, hogy rögtön a kezdetektől a rádiócsillagászok konferenciákat szerveztek, ugyanezt megtehették volna a társadalomtudósok is. Továbbá a rádiócsillagászokhoz hasonlóan megpróbálhattak volna kutatási pénzeket szerezni; könyvsorozatokat meg folyóiratokat kiadni és kutatóközpontokat létrehozni.
De nem tették.